Két ember kell ahhoz, hogy egység jöjjön létre. De ahhoz, hogy két ember egységet alkosson, ahhoz egy embernek kell tisztában lenni önmagával. Az egység, teljesség. A kétség, hasadás. Minden ami nem egység, az kétség, vagy többség. A magyar nyelv ad magyarázatot erre. Az egység csak akkor tud létre jönni, ha már tudod, ki vagy. De nem tudod. Elhiszed, hogy most ez vagy, amit tőled elvárnak, máskor meg más vagy, mert olyannak szeretnéd magad látni, és ehhez kellene illeszkednie valakinek. Ahhoz hogy egység legyen, együtt kell gondolkodni, érezni, és egyet kell érteni. Ez nem megy. Pillanatokra az ember megéli, hogy egyetért valakivel gondolati, érzelmi, vagy mentális szinteken. De ez nem egység, csak egyetértésre való hajlam. Az is segítség. A testet kell ahhoz megérteni, hogy egységet éljetek meg. A test, minden. A testben minden benne van, aminek benne kell lennie. Azzal van dolgod, hogy összehangold azt magadban. Mindent. Mindent mindennel. Az összes szervet, mirigyet szövetet és sejtet. Sőt a sejt közötti tereket, amelyek a kvantum részei. Azokat is össze kell hangolni.
Onnan indulunk, hogy legfontosabb szervünk az agy, vagy a szív. Rossz az indulás. Mert ha valamely egységben fölötte áll valami a többi szervnek, a többi embernek, akkor nem lehet egyensúly, azaz nem születhet meg az egység. Ha pedig nincs egyensúly, akkor nem alakul ki viszony szerveink között, és mindenki mindenki ellen van. Így dolgozik a test akkor, ha hiányba van. Mi lehet a hiány egy testben? Anyagok amelyek működéséhez kellenek. Ha egy test megkapja a számára elegendő anyagot, tehát tápanyagot, akkor működik, fejlődik, majd tovább fejlődik. Ha pedig nem, akkor leáll a fejlődésben, majd működése korlátozódik, és meghal.
Ha meghal, akkor megszűnik egységként létezni, tehát felbomlik a test, habár a test amelyben élünk, már most is bomlik. Állandóan. Olyan anyagokat tárol, fogad be, amelyek nem felépülését hanem lebontását segítik elő. Ettől a test elöregszik, és meghal. Ha meghal, tanulhatunk belőle. Melyek azok az anyagok, amelyek építik, és melyek azok, amelyek bontják. De a boncolás nem erről szól. Pedig tanulhatunk belőle. Az egység több attól, hogy test, de még azt sem értjük. Érteni akarjuk, hogy hogy kerül a lélek és a test összhangba, de ahhoz előbb a testet kell megértenünk. Akarunk fejlődni, de azt mondjuk, hogy egy bizonyos kor után már nem lehet. Ezek a mi hitrendszerünk, amely információkat tárol. Ha tárol információt akkor elfér benne több is. De mi nem akarjuk. Azt mondjuk, hogy ragaszkodunk ahhoz, hogy agyunkba ennyi fér bele, és kész. Punktum. Nem fér bele több. Nagyon rég óta tudja az ember, hogy agyának csak minimális százalékát használja. Ha többet akar használni, különc lesz. Einstein az agyának  21%-át használta. Jézus az agyának használta 39 %-át. Nem többet. És azt sem értettük. Nem tudtuk elfogadni, mert annyira soknak tűnt, és egyedinek. De az emberek régen ősemberként csak nyitogatták agyukat. 1-2 %-nyit használtak belőle. Most az ember általában  3-4%-át használja agyának. Sajnos az átlag nem sokat halad előre az ősemberhez képest. Viszont vannak emberek akik 7, 8, 10, 17, stb. százalékát használják agyuknak. Ahhoz, hogy társadalmunk részei tudjanak maradni, el kell rejteni tudásukat. El kell rejteni, mert nem tudnak velük mit kezdeni. ha pedig elrejtik akkor nem is nyilvánul meg. Tudnak úgy működni, mint az átlag. Tudnak lebutítva élni, csak nem jó nekik. Senkinek sem jó. Miért?
Mert ahogy írtam már régebben, itt vannak a tanítók már köztünk. Várják, hogy felébredjenek. Várják hogy tudásukat megnyissák előttünk. Várják, hogy bekapcsolódjanak az életbe. De addig, amíg mi nem vagyunk hajlandóak elfogadni, hogy van attól több, mint ami létezik, addig nem tudnak bekapcsolódni. Addig nem tudják tudásukat átadni. Mi kell ahhoz, hogy segítőink bekapcsolódjanak? Megérteni azt, hogy van több. De ahhoz előbb össze kell rendeződnie annak ami összevissza van az agyban. Ha tudásunkat nem középen indítjuk, akkor agyunk nem egyensúlyban növekszik. A tobozmirigy kinyitása eredményezi az egyensúlyt. Addig pedig amíg az kinyit bekapcsolódunk agyunk egyes területeire. Ahol kinyitottad az agyad, ott növekedés zajlik. Nő a hormonszint ezáltal benned. Minél nagyobb a hormon szint, annál jobban kommunikál a test önmagában. Minél kisebb, annál kevésbé. A hormonok, megfejtésre várnak. Einsteinek nem attól lett nagy tudása, hogy iskolában tanult, hanem attól, hogy elkezdte önmagát érteni. Michaelangelo nem attól lett nagy hogy mindent elvégzett, amit csak lehetett, hanem attól, hogy tudását összerendezte. Ha egy dologban teljes lett valaki, bármiben tud majd nagyot alkotni. Mi nem a teljességet tanuljuk, hanem azt, hogy mindenhez egy picit értsünk. Nem vezet sehova. Bármit amit itt megtanulsz, nem visz tovább. Bármit amit egy embertől tanultál, az csak az, ahol ő tart. És ha leragadt? És ha nem fejlődik tovább? És ha nem akar újat megismerni? Akkor beálltál mögé és ott állsz mögötte végig.
Vagy tovább haladsz. Hogyan? Úgy, hogy bebizonyítod hogy. Ezek a tézisek számunkra a legnehezebbek, hiszen olyan berögzött tudások állítják meg az embert, hogy azon átlépni csak úgy lehet, hogy minden borul. De ha nem borul, akkor továbbra is állunk. Akkor továbbra is várniuk kell a következő generációnak, hogy tudásukat átadják. Minél berögzöttebb utak vannak, annál nehezebb megbontani. Bele lehet ragadni a vallásokba, pedig azon túl is van út. Bele lehet ragadni a hitbe, hogy okos lettem, önmagamhoz képest, és megtanultam mindent itt amit lehet. De utána, mit csinálsz? Mivel fogsz foglalkozni? Emberek kiégnek, mert szerintük nincs több.
Mindig van. Soha ne ragadj le ott ahol azt mondják, hogy ez a maximum. És soha ne hidd el, hogy nincs több. Mindenki aki kinyitja az agya újabb százalékait, rájön, hogy olyan tudás rejlik az ember mögött, amit most ez a generáció képtelen így, hogy megállt befogadni. Ne felejtsük el, hogy sokszor volt már ilyen. Amikor a föld „lapos volt” vagy amikor azokat az asszonyokat akik jobban ráláttak a világra, megégették, vagy amikor nem hitték el hogy egy gyermek hordozhat tudást, és így tovább. Mindegyiken átjutottunk, és egy kicsit előrébb léptünk. De ez nem elég. Azért nem születnek le újabb és újabb lelkek, mert kinek tanítsanak? Nem vagyunk nyitva a befogadásra.
Igen. Ha valami újat kell megtanítani, annak lehet hogy az alapja is új lesz. Teljesen akár. Egy házat ha már felépítettek, egy ideig még érdemes toldozni foldozni, de egy idő után nagyobb energia, pénz, hogy az fenn maradjon. Újat kell létre hozni, új alapról. Akkor a házat, amely eddig nagyon jó szolgálatot tett, ledöntjük, és ugyanazon a telkez felépítünk egy újat, egy másikat, amelyik alapja mélyebb, ezért nagyobb lehet. Más. Olyan, amely alkalmas az új kor számára. Olyan amely új technológia, új színvilág, és új emberi tudatok által létrejött valóság. Teljesen más. De ezt a házat az előző átépítésével nem lehet létrehozni. Az új kort nem lehet megállítani, még akkor sem, ha pár, vagy sok embernek nehéz befogadni azt. Ezért mennek el általában azok az emberek, (meghalnak) akik már nem képesek hozzá csatlakozni az új tudáshoz. Rájönnek, hogy nem állíthatják meg az új kort. A fejlődést. De ha megállítják, akkor fent kell tartaniuk egy rendszert, amely már kiforrta magát. Nincs benne új, nem ad hozzá ahhoz, ami van. Megállítják az univerzumot, az emberiséget, és a tudást. A tudást akkor lehet megállítani, ha azok akik lehozzák, nem találnak embert, akik befogadják. Akkor minek szülessenek le. Minek szülessenek fiatalok, akik lehozzák a tudást, de nem adhatják át. Miért jönnek? nem jönnek. Azt mondták, hogy addig amíg el nem jutunk fejlődésünk azon stádiumába ahol elismerjük, hogy szükségünk van újra, addig sztrájkolnak. Nem születnek le. Ez az egység. Amikor megérted, hogy nem csak te számítasz. Nem csak te, aki könnyen boldogul a régi állóvízben, hanem azok is akik újat akarnak. ha nem érted meg, akkor el kell menned. Magadat fogod megbetegíteni. Azért hogy teret adj az újnak. Hogy ne haljon ki az emberiség, aki ráadásul felel a földért. de hogyan felelhet az bármiért is, aki még gyermek. Aki nem nőtt fel. Aki még csak úgy él, hogy ÉN VAGYOK A FONTOS.  Aki még nem értette meg, hogy tudás csak együtt születik. Ha tanulsz valamit, tovább kell adnod, hogy újat tudjál tanulni. Ha nincs kinek tovább adni, mert te úgy döntöttél, hogy mindent tudsz, akkor nem csak te állsz, hanem mindenki mögötted.
Azt mondod, hogy jót akarsz gyermekednek. Akkor mutass neki utat. Ám ha nem azt az utat mutatod amin jársz, akkor melyiket? Semelyiket sem. Nem jársz egy úton sem, mert állsz. És ugyanezt mutatod neki ha unatkozik, mert nem halad és megpróbálja elterelni a figyelmét arról hogy áll, akkor olyan anyagokat juttat a testébe, amely -mintha történne valami- érzést jelenítenek meg számára. Tehát iszik, drogozik, valamilyen tudatmódosító szerhez nyúl, vagy szexel, elfoglalja magát addig, míg léphet. Míg lesz út, amin haladhat. ha nincs, akkor mi őt hibáztatjuk.  Nem igaz hogy nincs terved, célod, életutad, stb. De igaz, mert nincs. Mert előtte mindenki áll. Még az is aki jól érzi magát, Áll. Egy idő után az aki gazdag, jó módban él és kiélt minden hajlamát, nem talál célt magának. Együtt kell megoldanunk, és nem kell hibásokat keresnünk, csak mérjük fel végre, hogy állunk. És döntsünk úgy, hogy elindulunk.
Igen lesznek olyanok, akik már nem jönnek velünk. Akiknek túl sok a tudás. De ez mindig is így volt. Emberek meghaltak, és újak születtek. Az egység, csak együtt halad. Ha én most azt mondom, hogy be akarok kapcsolódni az újba, akkor lehet. Senki nem tiltja meg. nem az univerzum tilt le. Nem ő mondja, hogy meg kell halnod, hanem te. Azzal, hogy feladtad. Azzal, hogy nem haladsz. Azzal, hogy nem akarsz úgy élni, ami jön. Mert az jön. Az elindult. Mindig volt új, csak most nagyon rég óta állunk. most is akarunk haladni, de csak együtt tehetjük meg. Gondold el, ha a testedben besztájkol a vese. Azt mondja, hogy ő feladja. Mindenkire hat. Mindenki meg fog halni. Ezért fontos, hogy értsd az egységet. Ezért fontos, hogy vállald fel benne felelősségedet. Ha egy szerv felmondja a szolgálatot, az egésznek be kell szállni a gyógyításba. Ha egy szerv kilép, meghal az ember. Ha egy ember nem akar fejlődni, mindenki áll, mert nélküle nem lehet haladni. Nem mondhatjuk egy testnek azt, hogy jó, nem kell keringeni benne a vérnek, majd mi megoldjuk többiek, mert nem megy. Mindenkinek megvan a helye a testben. Csak együtt működik. Hiába van az agynak nagyobb szerepe, ha meghal a máj, ő is elveszik. Együtt kell haladnunk. Tanuljuk meg a testet érteni. Tanuljunk meg figyelni a test jelzéseire, ha hiányban van, jelez. Akkor is jelez, ha nincs hiányban. Ezért az irányítás rossz. A lélek, azaz az irányító nem jól kapcsolódik a testhez. Ki kell egyenesíteni a kapcsolatunkat a lélekkel, a szellemmel, az Istennel, és így tovább. Minél erősebb az egyenesség, annál jobb állapotú testet hozol létre. Minél többet gyógyítod a testet, annál könnyebben kapcsolódik be a lélek. Egy ép testben van lélek, és szívesen van benne. Egy rossz állapotú testben nem tud benne maradni a lélek, így kilép, kivándorol belőle. De a test önmagában nem képes élni. A lélek adja az életet számára. Ha a lélek leszületik, vele is meg kell tanulni bánni. Szeretni kell a testet, hogy bejöjjön a lélek, és haladjon benne. Éljen benne, és élvezze az életet a testben. Az egység nem azt jelenti, hogy elfogadom a testem, ha gyönyörű. Az egy állapot, amelyet a lélek fénye, soksága idéz elő a testben. Ha fény sok születik le benned, akkor szépülsz. Ha pedig csúnyulsz akkor a lélek, azt a fény, kifelé halad belőled. Ez az öregedés. és van akinél már elindul kifelé a lélek 3, 4, 5 éves korában. És nem szépül, hanem csunyul. A csúnyulás a fény hiánya. A fény pedig betölthető. Ha a tested fontos lesz, akkor szépül. Ha pedig nem fontos, akkor csúnyul, betegül, és meghal. Lendítsd előre a fejlődést. Tanuld meg szépnek látni magad, és még több fény érkezik benned. Tanuld meg megérteni, ha nem fontos a tested, akkor a test elkezdi lebontani magát, és elmegy. Meghal. Mert minek éljen a lélek abban a testben amelyben nincs öröm. Ugyanúgy, ahogy könnyű utálni magunkat, ugyanúgy elkezdhetjük szeretni is magunkat. Nem lehet valótlanságot állítani, de mindenkiben van olyan terület, amelyet szépnek lát magában. Vagy a szeme, vagy a hite, vagy az ereje, vagy bármi. Oda tud leszületni a lélek, a fény, és át tudja ez által alakítani az egész testet. Szeresd magad, ha gyorsan akarsz haladni. És kezd el érezni, hogy elmozdultál. Bárki aki mozdul, mozdítja az egészet. Az ember ha elindul fölfelé, elindul mindenki ezáltal. Össze vagyunk kötve, mint testben a sejtek egy keringőrendszeren keresztül. Ha én haladok, halad velem a család. Ha én állok, visszatartom a többieket a haladástól. És ha én lefelé haladok, akkor visszafelé húzom őket. Ha ezt felismeri valaki lélekként, akkor dönt úgy, hogy elmegy. Meghal. Mi viszont itt tartjuk, nem engedjük őket el. Azért nem, mert azt hisszük, hogy segítenek. Higgyétek el a lélek látja, hogy segít e vagy sem. Nem tarthatod most már itt azt, aki lefelé húz. Nem húzhatod magaddal, mert nem mész egy tapodtat sem. Aki viszont áll, még van esélye elindulni. Nekik még tart a kegyelem. De egy idő után már ők sem maradnak. nem tartanak senkit lenn a lelkek. A lélek egy. Egy nagy fény. A fény együtt tud haladni. és ha a fény többsége úgy dönt hogy elindul, megmozdítja azokat is, akik még üdülnek. nem lesz könnyű, de gyermekeinkért tegyük meg. hogy ők elindulhassanak, hogy haladhasson együtt ez a fény, az egység fénye, a lélek. Addig is jó gondolkodást, míg újra írok. Szeretettel, és tudással nektek.    

Az emberek szeretik egymást. Kijelenthetjük, de ezegy fikció, aminek van valóságalapja.

Gondoljunk csak bele, amikor a egy család nem tud együtt örülni a másik örömének akkor széthullik. Így hullik szét egy ország, egy nemzet, egy föld és minden ami a földön van. Ám ha egy család összetartó, abból akár egy nemzet tanulhat. De ha nem így van, akkor ezt személyiségjegyként viseli az ország, vagyis mindenki. Mi vagyunk a mag. A család. Innen kell elindulni.

Amikor egy családban csak azt hallani, hogy bezzeg a szomszéd, a másik gyereke, és így tovább, akkor abban a családban nincs egység. Az egység azt jelenti, hogy mindenki tudja a dolgát, teszi is, élvezi is, és együtt összerakják naponként amit tanultak, fejlődtek benne. A család attól több mint az egyén, hogy külön-külön mindenki teszi a dolgát, és este megosszák egymással azt, amit tanultak, vagy felfedeztek.Azt is, ha öröm, vagy bánat érte őket, ezért születik egy család, hogy legyen mit megosztani.

Persze az élet, a valóság teljesen más. Nem biztos, hogy mindig élünk azzal, hogy nyissunk, hogy megosszuk a másikkal az életünk apró rezdüléseit. Miért? Jó kérdés. Sokszor talán az a magyarázat, hoyg belefáradtunk a hétköznapokba, annak monotonságába. Elfáradtunk abban, hogy valamit teszünk egész nap.

De ez nem törvényszerű, ezt tudnunk kell. Sajnos tény, hogy azért fáradunk el és fáradunk bele az életbe, mert nem élvezzük azt amit teszünk. S ha nem élvezzük, akkor nem is töltekezünk belőle. Ha pedig nem töltekezünk, akkor elfáradunk, lemerülünk, s úgy gondoljuk, na jó, majd otthon más lesz. De a másik is ezt éli meg. Ő sem élvezi amit csinál, ezért nem tudja elmondani örömmel, hogy milyen volt a napja. Nem volt benne töltés. Várja ő is az otthon melegét amely legalább kicsit feltölt. Vagyis mi türténik? Hazamegy két hulla fáradt ember, aki egymástól várja az energiát. Egymástól, akik külön-külön lemerültek mint az elem. Ezek ketten, el tudjátok képzelni, hogy mennyit tudnak adni?

Semmit. Na pont ez történik sok családban. S akkor ott van a gyermek, aki mesél, kinyílik, mint a virág, de nem értik. Túl soknak, idegesítőnek, fárasztónak élik meg. Holott ha hagynák, a gyerekek igen sokat lendítenánek ezen a fásult állapoton.

De így? Szegények, ők is leengednek.Ugye mindenki tudja, miylen az, amikor az apa és anya idegesen teszi a dolgát s a gyerek könyörög egy kis figyelemért.Amit két lemerült, kiemrült embertől nem kap meg. A vége az, hogy a gyerek is sérül, s elsősorban kezelhetetlen lesz. És ha nem megy akkor gyermekeink kezelhetetlenek. Miért? Mert semmi sem jó, amit csinál. Nem lehet így könnyű egy gyermeknek sem. De mi azért szültük őket a világra, hogy élvezzék azt velünk. Hogyan fogjuk megmutatni hogy hogy kell élvezni az életet, ha még mi sem tudjuk? Hogyan fogjuk megtanítani őket élni, ha mi sem tanultuk meg? Ilyen felelőtlenül vágunk bele a gyermekvállalásba. Nem megy. Nem tudunk nevelni, mert minket sem tanítottak már meg semmire, hisz ahhoz idő és türelem kellett volna. Mára már csak elvárások maradtak, hogy hogyan kellene működni egy „jó” gyereknek, és hogyan kellene nevelni egy „jó” szülőnek. Egyikre sincs mintánk, csak emlékképeink, amibizony kevés.

Mi kell ahhoz hogy jól működő családok jöjjenek létre? Jól működő egyének. És mi kell ahhoz hogy jól működő egyének jöjjenek létre? Jól működő családok. Ez a 22-es csapdája. Akkor mutassunk mintát társadalmilag. De az sem megy. Nem tud az a társadalom jól működni, ahol nem számít benne az egyén. És ebben a társadalomban bizony nem számít az egyén. Ha az egyén számítana, akkor nem így élne az átlag ember, lenne pénze és energiája nem csak magán, másokon is seígteni. De ez a családokban sem működik. Hiába keres valaki ötször annyit mint amennyire szüksége van, közben van egy testvére, aki szűkölködik, nem segít...nem segítünk. Meg kellene tanulnunk segíteni. Jól segíteni.

Persze most fel lehet etnni a kérdést, mit is jelent ez. Jól segíteni azt jelenti, hogy ahhoz képest adunk, ahol tartunk. Ha én hajléktalant akarok támogatni, nem egy házzal teszem. Nem azért mert nem szeretem őket, hanem azért mert azzal nem segítek. Ha egy ember hajléktalanként lakást kap ajándékba, fel kell nőnie a feladathoz, hogy rezsije, költségei lesznek. Aki eddig magára nem költött semmit csak amit megeszik és megiszik, akkor ebben tudunk többet adni számára. Egy jobb étel, egy nagyobb mennyiségű táplálék segítség. És akkor lesz egy kicsit több ereje. Ha van ereje, akkor keres munkát, mert erősebb lévén képes lett kicsit dolgozni. Akkor ehet többet, és még egy kicsit erősebb lesz. Ha egy ember meg áll, nem tehetsz érte semmit. Ha nem akar enni, az már nem lehet a te felelősséged. Fel kell vállalnia döntéseit. Az a következménye, hogy éhenhal. De egy család nem engedheti meg, hogy családtagja éhezzen. Jól kell segíteni. Ha élni szeretne, annyit segíts neki, hogy megerősödvén alkalmi munkákat szerezzen. Minél erősebb lesz, annál inkább lesz képes arra, hogy állandó munkát vállaljon. Az az ő feladata lesz, hogy megbecsülje benne magát. Ha nem akkor elbocsájtják. Akkor megint nem a te felelősséged lesz, de beszéld át vele, hogy mi miért történt. Miért nem tudott helyt állni benne. Mi volt a nehéz számára. Mire van szüksége, hogy meg tudja tartani munkáját. Ha ezt átbeszélted vele, újra engedd el. Engedd el a kezét, és kérd meg, hogy ha lesz munkája, jelezze, hogy együtt örülj vele. Hogy számíthat rád akkor amikor valakivel megakarja osztani örömét, ahogy számíthatott rád abban is, hogy bánatát megoszthatta veled. Ez a kezdő lökés. Az emberszámba vevés. És ha egy embert emberszámba vesznek, akkor akar élni. Akkor van értelme. Ellenkező esetben nincs. Nem akar élni. Ha mi viszont mint család élni akarjuk látni őt, akkor tévesen, és rosszul segítettünk neki azzal, ha csak anyagi úton támogatjuk. nem tud abból tanulni. Nem lesz önálló. Meg kell tanulnunk néha elengedni a kezét. Igen, fog hibázni. Mindannyian hibáztunk. Minél többet mesélünk el nekik a mi bukdácsolásainkból, annál könnyebben haladnak. Nem kell ugyanazt végigjárniuk. Nem kell ugyanúgy átélniük mindent. Mi se a csúcson kezdtük. Sőt most sem vagyunk a csúcson. Mindig van előre, és mindig lesz több. De előbb tanítsuk meg azt másoknak, amit mi már tudunk. Ebben rejlik egy család ereje. Ez lenne a lényege. Ha így élnénk. De mi egonk által élünk. Azt mondjuk, hogy mi is eljutottunk ide úgy, hogy nekünk sem segített senki. Ez igaz? és könnyű volt? Nem. Akkor miért nem akarjuk hogy családunk tagjainak könnyebb legyen? Önzésből? Nem lesz attól nekem több. Számításból? Mire lenne jó ha a mögöttem lévő ugyanazt tudja amit én? Ez lenne az ok? Ez félelem. Félek, hogyha más is megtudja azt amit én, akkor a helyemre lép. Lehet. De az is lehet, hogy újra motiválni fog valami felé, ami új számomra. Ha én már megfeneklettem abban amiben dolgoztam, miért nem adom át másoknak a lehetőséget, hogy haladjanak benne jobban? Mert félek, hogy akkor nekem nem lesz munkám. De így viszont én nem élvezem. Az aki élvezné és éltetné, nem lehet itt mert én viszont ragaszkodom hozzá. Itt tartunk. Siralmas.

Ahelyett, hogy megértenénk, hogy minden ami vége valaminek, az kezdete is egyben. ha jól szálsz ki valamiből, akkor jobb jön. Csak jobb jöhet. Ehhez viszont meg kell tanulni jól szállni ki mindenből. Ha egy munkát végzel, és élvezed, akkor a csúcson vagy. Ha a csúcs el kezd szürkülni, akkor a csúcsról elindultál lefelé. Minél lejjebb haladsz, annál kevésbé élvezed azt a munkát. Ám ha nem élvezed, akkor már nem is dolgozol jól, akkor valószínűleg nem is lesznek megelégedve veled, és elküldenek. Hiába voltál egykor a csúcson, most lent vagy. Ezt fogják látni azok, ahová állásért jelentkezel. Ezért kevésbé jó munkával látnak el téged. Munkádat nem élvezed. Minél lejjebb csúszol, annál kevésbé élvezed. Az úton egyedül te tudsz megfordulni. Hogyan? Úgy hogy bármilyen munkát kapsz, élvezzd. Tanuld meg élvezni, megbecsülni. Ha becsülöd azt, aki kenyeret ad számodra, ő is megfog becsülni téged. Vagy azzal, hogy honorálja számodra fizetéssel, vagy azzal, hogy azt mondja, figyelj, több van benned. Több van benned, mint hogy itt töltsd el az életedet. Ez pedig nem másból látható számára, mint abból, hogy lelkesedsz, megbecsülöd magad, és a munkádat elvégzed jól. Nem olyan nehéz ez.

Amikor valaki lecsúszik, elkezdi vádolni azokat akik körülötte jobban élnek. Mindenki hibás, csak ő nem. Mindenki arra vár hogy ő rajta nevethessen. Pedig nem. Az emberek szeretnek együtt érezni. Szeretnek együtt örülni. De ha valakivel nem lehet, mert csak panaszkodik, bánt, vádol, akkor előbb utóbb azt mondják neki, hogy nem akarunk veled lenni. Mert nem jó. Mert nem tudsz örülni semminek. Tanulj meg örülni annak az apró dolognak, ami öröm a napodban. Ha először csak annyi, hogy ma is felkelt a nap, akkor annak örülj. És ha örülsz, akkor oszd meg másokkal. Mutasd meg másoknak is hogy felkelt aznap a nap. Ne annak mutasd meg akinek egyértelmű, hanem annak, aki alattad van. Akinek ez is ajándék. Ha tanulunk, mindig azoktól akik egy kicsit följebb vannak, akik egy kicsit jobb állapotban vannak. Akik jobbak nálunk. Tanítani pedig azokat tanítsuk, akik nálunk is rosszabb állapotban vannak. Ne tanuljunk lentről, hanem húzzuk őket magunkkal följebb. Így haladunk együtt. Így éljük meg azt, hogy aki valamit tud, adja tovább. De oda, ahol az a tudás még nincs meg és aki valamit tanulni szeretne, az tanuljon föntről. Attól aki jobban él kicsit nála. Attól aki kicsit kedvesebb, okosabb, szebb nála. A hangsúly, a „kicsit”-en van. Mert ha sokkal okosabb, sokkal szebb, sokkal kedvesebb, az olyan, mint ha egy bukott diáktól kitűnőt várnál. Mérges lesz ezért. Mindig csak kicsit vágyjunk többre. Ha megléptük a kicsit, és éltük, élveztük, gyakoroltuk azt, akkor újabb kicsit haladhatunk feljebb. „ott vagyunk már? Nem. Ott vagyunk már? Nem.” Ne siettesd. Az előre el vett áldás, nem álldatik meg. Túl korán jutni anyagi javakhoz, nem jó. Nem tudjuk megbecsülni, és nem tudunk élni vele. A lottó 5-ös is áldás, ha értesz a pénzhez, és átok, ha nem. Ne akarjunk mindent korábban, és gyorsabban, mint kéne. De akarjuk az áldást. Akarjunk felfelé haladni, de minden egyes állomáson tanuljunk meg gyönyörködni. Ha veszel egy használt autót, akkor lesz igazán öröm, ha te teremtetted elő hozzá az anyagiakat. Ha megveszem én neked, akkor az a te örömöd lesz amivel ajándékozást élsz át. Az öröm. Az öröm akkor közös, ha adtál is hozzá, és én is beletehettem. De ha nekem nincs pénzem, akkor én nem fogom örömként megélni, hogy adhatok neked, te pedig elvárásnak fogod megélni.

Sok mindent kell tanulnunk ahhoz, hogy közösségben tudjunk élni. Jó lenne, ha ezeket a gondolatokat tovább folytatnátok, tovább gondolnátok. Az emberek tudnak mindent, de csak együtt. Ez csak egy része volt az egésznek, hogy gondolkozzunk. De ha te is ti is hozzá tesztek valamit ahhoz ami van, az egész akár megszülethet. De addig akár amíg megszületik az egész, addig legalább közös gondolkodással, közös beszélgetéssel egyre nagyobb kőrt írunk le. Az egész pedig egy kőr. A kör pedig teljes. Minél többet beszélünk, azaz haladunk benne előre, annál közelebb vagyunk ahhoz, hogy új kőrt rajzoljunk. Ami nagyobb mint az előző. Ami több mint az előző. Ami újabb kör lesz, amelynek a kezdőpontja, az előző kör végpontja lesz. Ez egy spirál. És mi megakadtunk ezen. Megakadtunk és elhittük, hogy mindent tudunk. Egy ember sohasem tudhat mindent. Akkor Istenek lettünk. Ha pedig Istenek lettünk, akkor úgy kell viselkednünk. Egy Isten, nem bánt. Egy Isten, tanít. De az Isten nem tud mindent. Az után is van újabb kőr, ami egy spirálon keresztül folytatódik. Soha nincs vége. De ha nem vagy közel még a végéhez, akkor ne arra vágyjál, hanem arra, hogy ami jön, az jobb lesz mint az előző kisebb kőr. Minden ami több, az jobb is. De egy spirálon, csak folyamatosan lehet haladni. Végig kell menni rajta, és meg kell tanulni élvezni mindent benne. Ez a feladat. Tanulj meg örülni. Ha megtanulunk örülni, akkor mindenki megtanulja elfogadni azt a helyet ahol van. És együtt haladunk előre tovább. Együtt örülünk egymás örömének, és együtt haladunk azon a bizonyos csillag ösvényen tovább. Ha én nem megyek, te sem tudsz. Mindenki mindenkiért. Ezért nagyon fontos az egység, amelyről legközelebb írok. Jó gondolkodást nektek.