Halmi Móni

Halmi Móni

A függőség kialakulásának okai

2016. augusztus 27. - Halmi Móni

Egyszer lehet ez hozott út, azaz genetika, egyszer pedig felvett, azaz itt alakult ki. Mindkettőről külön- külön írok. A hozott út az, amikor valamelyik szülőm, nagyszülőm, dédszülőm, és így tovább, hozott valamilyen mintát. Ezek a minták úgy öröklődnek, hogy útként elindul valaki rajtuk, és nem megy végig az úton, de ha elindul akkor ez az út addig lesz nyitva a családban, ameddig valaki be nem zárja, vagy vissza nem jön rajta.

S hogy mit jelentenek ezek? Azt jelenti a bezárás, hogy elindultunk egy úton, aminek nem láttuk a végét elindulásunkkor. Majd odaértünk a végére, és nem az volt amire számítottunk. Akkor ennek az útnak végére értünk, tehát lezárhatjuk azt. A genetikában ez úgy jelentkezik, hogy valaki mondjuk alkoholista. Ennek az embernek van fia, lánya. Ha van fia, és ugyanazt kezdi fia mint édesapja, akkor nem volt az az út lezárva, tehát nem tanította meg apuka a fiát arra, hogy más van az út végén, mint amit hitt. Ha más van ott, akkor kötelességünk erről beszélni, mert fiunk csak tőlünk tudhatja meg az igazságot. Ha mi nem beszéltünk róla, hogy minden amin jártunk, tévút volt, akkor ő is elindul azon, és végig kell hogy járja. Ha nem indult el a lánya, akkor ő kívülről szemléli az eseményeket. Megnézi, hogy apát vezeti e jó irányba ez az út. Ha nem akkor még nem indul el rajta. Ha igen, úgy látja, akkor ő is el fog indulni rajta.

Minden szülő felelősséggel tartozik gyermekének. Amikor egy utat elindítottál, s az nem volt jó számodra, legalább vállald fel, hogy ne kövessen rajta. Ez egy üzenet, hogy nem azon az úton kéne menned gyermekem, amelyiken én elindultam. Persze ehhez az is fontos, hogy felmérd, hogy rossz úton keringsz. És ha felmérted, akkor valld be.

Ez nehéz, nagyon nehéz, hiszen saját bukásomat kell beismernem gyermekeim előtt. Ám azzal, hogy felvállaltad, nekik nyújtottál segítséget, hogy ne járjanak azon az úton. Az emberek túlgondolják az életüket. Különböző függőségeket rejtenek el családjuk elől, és mérgesek ha gyermekeik, unokáik függőségbe keverednek. A függőség az, hogy én nem vállaltam fel például, hogy alkoholista vagyok, ezért gyermekem megy utánam azon az úton, amely szintén alkoholistává teszi őt. Ha ő elindul rajta, még mindig szólhatok neki, hogy én már végig mentem ezen, és nem jó, de ha nem vállalom fel saját kudarcomat, akkor miután minta vagyok neki, függővé tettem őt. Ha felvállalomés ezen és ezen a ponton tette tönkre az életemet ez a probléma, akkor nyitok neki egy kaput az úton, ahol kiléphet. Ez segítség. Az pedig, hogy titkolom a problémát, nem hogy nem segítség, de még ártás is.

Amikor én benne vagyok egy függőségben és rájövök hogy rossz út volt, akkor meg is fordulhatok az úton. Ha megfordulok az úton, és vissza felé haladok, akkor előbb utóbb biztos, hogy kijutok róla. Ha kijutok, akkor kitehetem a behajtani tilos táblát rá, gyermekeim, unokáim, sőt további leszármazottaim számára. Minél hosszabb utat töltöttem el az alkoholizmusban odafelé, ugyanannyi idő telik el az úton visszafelé. De legalább megfordultam, és kifelé tartok belőle. Ha kifelé tartok belőle, és fiam is elindult, még találkozhatunk. Ha találkozunk, én akkor is minta leszek számára, és mutatom neki, hogy megfordultam rajta. Követni fog, és az is megeshet, hogy együtt gyógyulunk.

Minden amit élünk, az egy út. Több utat élhetünk egyszerre, és több utat járhatunk oda és vissza egyszerre. Ezek az utak arról szólnak, hogy nem látjuk a célt, tehát próbálkozunk eljutni a célba. Ha eljutottunk egy úton végig, meglátjuk, hogy célunkhoz vitt e minket vagy nem. Ha nem akkor rakjuk ki a behajtani tilos táblát, hogy gyermekeinknek ne kelljen ugyanazt még egyszer végigjárnia. Ha kiraktuk a táblát, akkor keressünk másik utat. Olyat amelyen mi is, és gyermekünk is biztonsággal járhat. Ezek az utak, nagy számban találhatóak előttünk. Szüleink mintáján haladva, nagyon sok utat lezárhatunk, vagy szüleinket nem figyelembe véve, elkezdhetünk minden utat elölről végigjárni. Ez a teljes leválás. Ez nem könnyű, mert semmilyen mintánk ilyenkor nincs. Én végig csináltam mindet. Ez a legnehezebb, ha mindenkiről leválsz. Azt jelenti, hogy egy utat sem fogadok el szüleim, nagyszüleim, dédszüleimtől, és egyiken sem vagyok hajlandó menni. Újra kell kezdenem mindent.

Minden családban vannak olyan utak, amelyekkel jól lehet haladni. Jól, azaz bejáratottan. Ha valaki egy úton sikeres, és boldog akkor azon lehetne járni, ha felvállalod, hogy ez a te anyukád, és hiteles lesz számodra. Igen mindannyian rossz utat is választunk. Hogy tudjuk elkerülni, hogy gyermekünk ne járjon azon az úton, amit mi elrontottunk? Úgy, hogy elmeséljük, hogy jártunk mi is azon, és a következményeit is elmondjuk. Akkor gyermekünk választhat másik utat.

Rengeteg ember küzd szexuális problémával. Miért? Mert szüleik sosem mondják el, hogy milyen úton haladtak ebben. Ha belekerültek szexuális tévelygésbe, akkor kinyitottak egy utat amin biztos, hogy haladni fog gyermekük is. Ha viszont elmondják, hogy igen, volt olyan, hogy… akkor megvédték gyermeküket attól, hogy ők is járjanak azon az úton.

A függőség az, amikor egy mintát követünk, de nem tudjuk, hogy hova vezet, mert megyünk szüleink, nagyszüleink nyomvonalán. A függőséget úgy lehet megszüntetni, hogy beszélünk arról, ami titkos, hogy hibáztunk. Mi is elindultunk egy úton, aminek a következménye alkoholizmus, szexuális eltévelyedés, garázdaság, kábítószer függőség, és így tovább, lett. Ha elmondjuk, akkor felszabadítjuk gyermekünket az úton való járástól, és felszabadítjuk a függőségtől. Ez az út, az igazság, őszinteség, és felvállalása annak, hogy felnőttként viselkedünk. Minden felnőtt attól lesz felnőtt, hogy vállalja következményeit cselekedeteinek. Ha felvállalod, hogy gyermeked miattad függő, akkor kijöttél a gyermeki viselkedésből, szembenéztél a problémával, és elkezdheted megoldani.

Az ember megoldónak született. Egy problémát megoldani azt jelenti, hogy szembenézek azzal, ami vagyok. És szembenézek azzal, hogy ami vagyok, hogyan hat gyermekeimre, társadalmamra, és mindenre körülöttem. Mindannyian egy nagy egész részei lettünk. A nagy egésznek az egészsége tőlünk is függ. Felelősséget kell vállalnunk érte. Ha felvállalod, hogy rossz úton mentél, akkor segítettél magadnak visszafordulni rajta, segítettél családodnak másik utat választani, és segítettél egy egész társadalomnak azzal, hogy negatív mintát mutattál, hogy ne járjanak azon.

A minták fontosak, mert öröklődnek. Genetikádban hordozod, és ha megoldottál egy rossz mintát, akkor kijavítottad a genetikádat. Erről írok legközelebb. Függőség, amely képes genetikát gyógyítani. Szép napokat addig is, Móni

Táplálkozásunk ma!

Az ember eszik. Hogy mit? Az ma már talány. Az ember amikor megérkezett a földre akkor olyan élelmeket fogyasztott amelyek itt voltak. Húst, növényt, és vizet. De az ember okos. Feltalál valamit, amiben hisz. Ki hisz a Colában? Csak mi. Egy állattal azt nem tudod megitatni, mert szervezete jelez. Ha viszont kicsi, gyámoltalan, hisz valakiben, akit mintaként követ, akkor megissza a Colát is. Ezt tesszük mi gyermekeinkkel.

Megmutatjuk a tutit számukra. És mi a tuti? Ami más számára elérhetetlen, ami drága, ami kuriózum, stb. Sajnos. Minden ami új, az kitalált. Szintetikus. Minden amire szükségünk van, az földi, saját. Tehát csak olyan élelmekre van szükségünk, amelyet földünk magától megtermel. Húsra, zöldségekre, és vízre. Ebből vagyunk, ebből lennénk, ha nem avatkoztunk volna be durván abba, hogy mi jobbat hozunk létre mint a föld. Sőt odáig eljutottunk, hogy jobbat hozunk létre, mint a kismama, aki szült, tehát úgy tudjuk, hogy szervezetében nincs elég vitamin, ezért teletömünk egy semmit vitaminokkal, és ezzel tápláljuk gyermekünket. Még akkor is ha lenne tejünk, mert a modern biológia jobbat tud, mint saját természetünk. Ide jutottunk. Innen viszont ha vissza akarunk fordulni, nem tudunk egyből. És az is kérdés, hogy vissza akarunk e fordulni. A profit, az profit. Fontos. Ezért mindent olyan ütemben állítunk vissza, amit testünk, és környezetünk még kibír. Megvan a megoldás arra, hogy hogyan legyünk újra emberek, de ehhez, meg kell értenetek sok mindent.

Az ember nem lehet az embernek farkasa. Pusztán a profit nem számíthat ennyire, mert egy ember, az emberiség része. Ha én mint egyén haladni szeretnék, akkor az emberiséggel együtt kell haladjak. Addig amíg ezt meg nem értitek, addig nem történik változás. Én egyedül, és te egyedül, ilyen nincs. Nem létezik. Egy nagy egész részeként értelmezheted magad, amely ha megért valamit, továbbítja a nagy egész számára. Érdekek vannak itt is, mint minden rendszerben. Ha egy egység leszakad az egészből, és kitalál valamit, akkor újra össze kell kapcsolódniuk és megbeszélni azt, hogy mit tanultak külön, és milyen hasznára szolgálna az a minden számára. Ez a NASA. Ott történik minden olyan kísérlet. amelyet újra be kell integrálni az egészbe. Nem mindig jó a kísérlet, ezért nem mindig történik integrálás. Ha megtörténik, akkor változások lesznek. Például az élelem kibocsájtásban rengeteg változás történt már feljebbi szinteken, de nem értették meg a lényeget. Nem az a cél, hogy megöljük a kis vállalkozót aki termel, hanem hogy átírjuk programját, hogy mit és hogyan termeljen. A vezetőnek feladata, hogy amire rálát, azt átadja nekünk. Beszéljünk róla.

A világban mindig rend van, de ahhoz képest, ahol tartunk. Ha én elsős vagyok, akkor az ahhoz való rendet ismerem. Az a rend viszont nem alkalmas arra, hogy másodikos legyek. Vagy akár harmadikos legyek. Ezeket a rendeket fel kell oszlatni, időközönként. Ha feloszlanak, akkor újabb szabályokat kell hozni, amelyek egy újabb feloszlatásig élnek. Mint a parlament. És ha nem tudunk időben feloszlatni, akkor rámegyünk. Rámegyünk, mert nem bírja a test, a környezet, és az egész föld. Most itt tartunk.

Beszéljünk az élelmezésről: Most eszünk különböző húsokat, vitaminokat, gyümölcsöket, kemikáliákat, és forrását annak ami a föld már nem élvezzük. Nem tudjuk megenni a friss zöldséget, mert sok. Nem tudjuk befogadni a friss gyümölcsöt, mert puffadunk tőle. Nem tudjuk befogadni a friss húst, mert erős, sok. Ezek a problémák azzal, ha egyből visszaállítanánk minden a „normális „ menetében. Nem lehet. Hozzászoktunk a cukrokhoz, a finomított élelmiszerekhez, a növényi génkezelt „jó, szép” termékekhez, és hozzászoktunk ahhoz, hogy „jól” lakunk a szeméttel. Olyan anyagokat hívok szemétnek aminek semmi tápértéke nincs, de eltöm. Ezek azért fontosak, mert ebből is fejlődünk. Egy tápérték nélküli élelem, fogyásra jó. Semmi másra. Fogyni is meg kell tanulni, mert abban sem vagyunk jók. Ha csupa „szemetet” fogyasztunk, akkor sejtjeink ebből születnek. Minél kisebb a tápértéke valaminek, annál csököttebb, egészségtelenebb sejteket hozunk létre belőle. Az emberek ettől butulnak, ettől gyengülnek, és ettől lesznek agresszívak is. Ha én beállítom az étrendet úgy, hogy mostantól csak jó minőségű étrendet fogyasztok, azt viszont nem tudjuk megtartani.

Sejtjeink között vannak jó, és kevésbé jó minőségűek. Azok a sejtek amelyek jó minőségűek, azok jó minőségű élelmeket fognak kívánni. Azok a sejtjeink amelyek pedig rosszak, rosszakat fognak kívánni. Harc lesz a testünkben. Ha jó minőségű élelem mellett döntesz, akkor azokat a sejtjeidet fogod tömni, amelyek jó, viszont azokat amelyek rosszak, nem táplálod. Miért baj ez?

Mert a testben az alacsony rezgésű, rossz minőségű sejtekkel kell először foglalkozni. Ha kívánod a csokit, cukrot, édességet, akkor biztos, hogy van rossz minőségű sejted. Miért fontos, hogy velük foglalkozzunk először? Mert ők a tested alja. Ők azok, akik az egész testet, mint egy vasmacska, lenn tartják. Ha az egész együtt halad, akkor az ami fönt van, nem mehet följebb, mert a vasmacska mindig lent fogja tartani az egészet. A vasmacska megértése, tehát sejtjeim legrosszabbjainak megértése ezért fontos. Minél jobban  eszel egészségeset, és minél kevesebb hangsúlyt fordítasz a benned lévő rosszra, annál egyensúlytalanabb leszel. Annál nagyobb lesz a különbség a fenti, tehát jobb sejtek, és a lenti, tehát rosszabb sejtek között. Akkor mit tegyünk? Együnk olyat, ami ahhoz képest ami a lent, egy kicsit jobb. Mindig csak annyival, amit a lent még befogad, és természetesen mellette fogyasszunk olyat is, ami megtartja az egészségesebb sejtjeinket. Honnan tudjuk, hogy mi bennünk az egészségtelen, és mi bennünk a jobb? Az orvostól. Az orvos mindig megállapítja, hogy hol tart a test. Ha van benne rák, akkor van benne egészségtelen sok sejt. Ha nincs benne rák, akkor jobb minőségű sejtjeid vannak. Ha kívánod a cukrot, akkor van benned rossz minőségű sejt. Ha nem kívánod akkor éppen nincs olyan sejt amely rossz minőségű és táplálást kér.

A sejtek folyamatosan halnak el, és termelődnek újra. Hogy mit kívánsz, abból születik az új sejt. Ezért nem mindegy, hogy mit kívánunk, és mit eszünk. Ha olyan emberrel találkozol akinek egészséges ateste, akkor mintát veszel róla, és olyan szeretnél lenni mint ő. A mai mintáink általában külsőségekre vonatkoznak. Egy szép test értelmezése lehet pusztán annyi, hogy egészségesen vékony, vagy egészségesen izmos. Ma viszont ahogy testünk , úgy társadalmunk is eltolódott egészség értelmezését tekintve. Egy olyan test vonzó számunkra, amely akkora izmokat tárol, amely csontjainkat eltolja, görbíti, és ettől egészségesnek mondjuk magunkat. Női testben pedig azt tekintjük szépnek, amin semmi hús, vagy izom nincsen. Ez a modell alkat, azaz a mai kor szépség ideálja. Gratulálok. Gyermekek ezrei gondolkodnak úgy, hogy mintaként tekintenek rájuk. Ha egy testben nincs izom, akkor az a nő gyenge. Ha egy testben túl sok izom van akkor az a férfi szintén gyenge. EGYENSÚLYTALAN. Ugyanúgy, mint amikor vitaminokat fogyasztunk. Az egészség, az egyensúly. Ha túl sok vagy túl kevés vitamint fogyasztunk, akkor egyensúlytalanokká lettünk. Nem vagyunk egészségesek. De az ember muszáj, hogy mintát találjon, mert eltévedt. Így minta számunkra bárki aki fogy, aki izmosodik, de egyensúlytalanul. Nem az izommal van baj, hanem azzal, ha egyensúlytalan. A szépségideál egy ideig segít, egy idő után árt. Ugyanígy vannak az élelmek is. Ha fogyni szeretnél, egyénl Norbit, de csak egy ideig. Az null kalória. ( Null kalória, de nem természetes a legtöbb tápláléka. Erre bizonyíték, hogy egy természetes lisztet és búzalisztet egymás mellé teszünk, a természetesbe belemegy a lisztmoly, a Norbiéba egy sem. Mint ahogy a margarint is elkerülik a hangyák, a vajat azonban megeszik. ) A null kalória arra szolgál, hogy lebontsd magadról a fölösleget, és helyette egészségesebb növényi vagy állati táplálékot vigyél be szervezetedbe, hogy új sejteket már abból hozz létre. Minél több új sejtet hozol létre null kalóriából, annál gyengébb leszel. Nem az a minta, hogy gyengülj, hanem, hogy egészségesebb légy.

Táplálkozási tanácsadó nem érti, hogy honnan indulsz. Vizsgáltasd meg magad orvossal, és nézd meg hogy mi a legjobb sejted, melyik szerved, vagy részed a legjobb, és azt is hogy mi a leg rosszabb benned. Ehhez képest indítsd a táplálkozásod változását. Ha sok cukrot kívánsz, akkor picit kevesebbet egyél, és helyette több zöldséget, gyümölcsöt. Ha sok a vitamin a testben, az is egyensúlytalan, akkor egyél cukrot addig, amíg jelez a tested, hogy már nem kívánja tovább. Saját tested jelzéseit próbáld értelmezni. Nem ehetsz többet, mint amit kívánsz, de annál kevesebbet sem ehetsz, mint amiből épülsz. Mindig legyen egészséges is a palettán, de ahhoz képest is egyél, ahol tartasz. Nehéz így átadni információt mindenkinek, hogy mi a helyes számára, mert nincs két egyforma ember. Ennek tudatában viszont elindulhattok és szélsőség mentessé tehetitek étkezéseteket. Nem lehet csak „szemetet” és nem lehet csak minőségi élelmet egyenlőre enni. Egy idő után viszont sejtjeink ahogy születnek újjá, képesek lesznek újabb és újabb jobb minőségű élelem befogadására is. Akkor már nem puffad tőle a hasad, nem lesz tőle allergiád, és nem lesz gyenge egészségtelen tested. Így építsd fel magad addig, amíg igazi segítséget találsz, aki minta lesz számodra. Egyre többen születnek olyan emberek, és olyan már megszületett idősek, akik átalakítják magukat egészségesebbé. Ők lesznek a minták addig számodra, míg megérkezik a megfelelő segítség neked is. Sok sikert ahhoz, hogy elinduljatok egy úton, amelynek következménye az lesz, hogy később nem lesz szükség egészségtelen élelmekre. Ma még viszont van, mert ahogy lefelé haladt testetek ezen, ugyanazon az úton halad visszafelé. Ha sok volt a cola, akkor egyre kevesebb legyen, de ne vond meg magadtól, mert akkor mástól leszel függő.

A függőségről írok legközelebb úgy, hogy megértsétek miből, és miért alakul ki. Szép napot nektek, Móni

süti beállítások módosítása
Mobil