Ma a tárgyakról írok. Azokról a tárgyakról, amelyeknek alacsonyabb a rezgése, mint nekünk. A tárgyak élnek. Minden, ami rezeg - azaz mozog - él. Ha rezeg, akkor mozgás van benne. Egy tárgynak akkora rezgése van, amelyet képes belőlem befogadni. Igen belőlem. És belőled. Aki gyártja, aki készíti valamilyen rezgést közvetít felé. Azt a tárgy befogadja. Ebből jó minőségű és kevésbé jó minőségű tárgyak jönnek létre. Általam. Én gyártom őket. Vagy te. Ha segítesz valakinek, beszállsz egy munkafolyamatba, máris benne vagy az aktuális tárgyban. Te is gyártója, azaz teremtője lettél. És ha teremtesz, felelősséggel tedd. Ha felelősséggel teszed, akkor jó minőségű tárgyak szültnek. Nem adok ki akármit a kezem alól. Ha pedig nem szeretem, amit csinálok, akár dolgozom, akár gyártok valamit, akkor abból csak rossz sülhet ki. Ki felel ezért? Ki felel a tárgyakért, amelyet fél lélekkel, azaz minimális lelkesedéssel kellett elkészíteni? Senki. Csak megveszed, és elromlik. Vehetsz újat. Ha a szakmát nézem, amelyet tanultál, akkor nagyon ideális olyan szakmát választanod, amelyet értesz, és amelyet élvezel is. Mitől függ ez? Attól, hogy elég jól tanultál e. Ha jól tanultál, bármit választhatsz. Ha nem, akkor csak ami másnak már nem felel meg, abból tudsz választani. Abban akkora öröm nem lesz. Se neked, se annak, aki az utánad gyártott áruból vásárol. Unottan készítesz valamit. Unalmat fog közvetíteni. Az unalmat beviszed az otthonodba, és abból a rezgésből, abból az energiából élsz. Nem jó. Olyat vegyél, amit örömmel készítettek. Olyat, amely örömöt sugárzik és olyat, amely képviseli azt, amit te érzel. Ez a tárgy szerepe. Legalább azt a rezgést kell hordoznia, ami vagy, vagy magasabbat. Ha nem tudsz magasabb rezgésű tárgyakat vásárolni, legalább alacsonyabbat ne vegyél. Vagy emeld fel a rezgését. Hogyan? Amikor veszel valamit, és tetszik, programozod is azt a tárgyat: De szép vagy, de gyönyörű, úgy örülők, hogy az enyém vagy és így tovább. Amikor nem tetszik: de kár hogy te az enyém vagy, nem örülök neked, nem szeretem a színed és így tovább. Mindig hatunk egy tárgyra, ugyanúgy ahogy egymásra is. A tárgyak is élnek. Még egyszer elmondom, rezegnek. És ha rezegnek, akkor egyenes vonalú egyenletes mozgást végeznek. Vagy nem? Hát nem. A mozgás mindig attól függ, hogy mi az, ami hat rá. Ha egyenes vonalú egyenletes mozgás érné, akkor csak felemelni, vagy csak csökkenteni tudtad a tárgy rezgését. De mi mindet tudjuk. Azt is, hogy dicsérjük és azt is, hogy szidjuk. Ez az, ami leginkább megviseli a tárgyat. Ha egy rezgésen belül van, akkor nem öregszik. Ha pedig felemelem a rezgését, akkor fiatalodik. És ha állandóan változtatom, akkor összevissza éli meg azt, hogy hol fent és hol lent van. És akkor nagyon nagy feszítő igénybevételnek van kitéve. És akkor romlik, vagy el is romlik. Akkor megjavítjuk. Úgy javítunk, hogy nem értjük a rezgés törvényét. Mint ahogy egy szerv átültetésénél sem értettük még azt. A tárgyak valamilyen rezgést élnek. Ebből valami elromlik, azt kicseréljük. Ha kicseréljük, nem mindegy, hogy milyen rezgésű tárggyal pótoljuk a régi alkatrészt. Mindenképpen magasabb rezgésű, tehát jobb állapotú kell, hogy legyen. Ha rosszabb, akkor nem oldódik meg a probléma, ha túl jó, akkor megint valami ki fogja verni a biztosítékot benne. Túl jó állapotú már nem illeszkedik abba, ami régi. Az új autót, bármilyen új alkatrésszel elláthatod. De a régit már nem. Ahhoz hasonló rezgés kell. Olyan, amit az autó még éppen be tud fogadni. Abba inkább régi, de magához képest újabb alkatrész passzol. Nem azért mert nem szeretem, hanem azért mert nagy rezgést nem tud jól befogadni az autó. És akkor elromlik. Valami más. És megint kereshetünk újabb alkatrészt és akkor azt mondjuk, hogy már nem is szeretjük, mert csak a baj van vele és levisszük a rezgését azzal, hogy szidjuk. És akkor még rosszabb lesz. Ha akarsz javítani tárgyaid „egészségén”, kezd el őket dicsérni. Ha valami szépen mos, akkor köszönjük meg neki. Ha valami elvisz bárhová, akkor ne vegyük ezt természetesnek, hiszen élő lélekről beszélek. Egy autó örül, ha megdicsérik. Ha túl van dicsérve, akkor viszont már nem tudja befogadni. Csak azt bírja el, ami magához képest befogadható. Ha egy teljesen tönkrement órát meg akarsz javítani, akkor először ne azt állítsd neki, hogy tökéletesen jó, mert az nem befogadható számára. De azt, hogy egyszer meggyógyítalak, mert szeretlek, az igen. Ennyi még belefér. Ha ezt befogadta, akkor újabb dicséreteket lehet adni neki. Hogy szép. Hogy tiszta és te is esetleg pucold jobban meg. És így apránként elkezd újra élni. Az a tárgy, amely eddig már nem is működött. És most szeret. És hálás érte, hogy te segítesz neki. Élni. És ha ő él, akkor te is jobb energiákat érzékelsz a házadban, hiszen tárgyak veszik körül. Tárgyak vannak benne. Tárgyakkal élsz úgy, hogy jól, illetve úgy, hogy rosszul érzed benne magad. Ha egy ház elöregszik, az hat rád, és ha egy ember elöregszik, az is hat a házára. Amilyen vagy te, olyan az otthonod és amilyen az otthonod, olyanná válsz, vagy válhatsz.
Az emberek nem veszik komolyan a tárgyaikat. Azt mondják, hogy kiszolgálnak minket. Erre vannak. Az igaz. De a tárgyainkból határoznak meg minket. És ha állandóan lyukas cipőben jársz, akkor előbb utóbb igénytelenné válsz. Vagy ha igénytelenné válsz, előbb utóbb kilyukad a cipőd. És ha kilyukad, már nem érdekel. És ha azt mondja a gyermeked, hogy apa, lyukas a cipőd, azt mondod, hogy nem fontos. És ha te nem vagy fontos, akkor gyereked számára sem leszel már annyira fontos. És azt mondja, hogy csak el innen. Ezt én nem akarom. És ha elmegy, máshogy akar élni. Akarja becsülni a tárgyait, de egy idő után nem tudja. Hat a te energiád még mindig hat rá. Nem kell ahhoz együtt élni. Ugyanolyan elégedetlen, ugyanolyan élhetetlen lehet egy gyerek akkor is, ha az apját nem is látogatja. Akkor is hat az energia. És ha hat, akkor változol általa. Ha megadom a receptet, márpedig ez a törvény, amely hat, akkor megérted, hogy hogy alakítod újjá életedet úgy, hogy ne unja a gyermeked és te magad sem azt, amiben vagy. Változol. Ha régen a régi dolgokat szeretted, kezd el elfogadni az újat. Ha régen csak az újat ismerted, akkor értsd meg a régit. Azt mondják, hogy a régi tárgyaknak lelke van. Segítek. Az újnak is. Csak még kevesebben hatottak rá. Örökölsz egy pulcsit. Attól, akié volt és feltételezzük, hogy ő nagyon szerette. Csak kinőtte. Neked lehetőséged van felülbírálni ezt. Azt mondhatod. Én vagyok az új gazdád és nekem nem tetszel. Innentől kezdve ugyanaz a pulcsi, aki másnak csak örömet okozott, neked bizony csak bánatot okoz. Ugyanarról a pulcsiról beszélünk. Ugyanarról, amit te így, ő pedig úgy szeretett. Ez fontos. Hatunk tárgyainkra. És ha a tárgyak beszélnének, - és beszélnek-, elmondják azt, hogy mit jelent nekik egy olyan környezetben élni, ahol nem szeretik őket. Ugyanez van velünk. Mi is ugyanabban az iskolában jól, és rosszul tudjuk érezni magunkat. Attól függ, hogy hogyan viszonyulnak hozzánk. Minél jobban, - és ez nem dicsérés -, annál kellemesebben érezzük ott magunkat. És minél rosszabbul állnak hozzánk, annál nehezebben megyünk be az iskolába, annál rosszabbul érezzük magunkat. És ha rosszul érezzük magunkat, akkor azt sugározzuk ki. És ha azt sugározzuk ki, akkor hatunk vele. Hatunk a tanárra, hatunk a társainkra, és hatunk arra a helyre, ami az iskola. A tárgyra. És akkor bemegy oda valaki és azt mondja, nem jó ide bejönni. Mi meg megsértődünk. A mi iskolánk nem olyan. De. Ha érzi valaki a feszültséget az iskolában, akkor nem érzi jól magát benne. Nem érzi jól magát a tanári körben, a diákok között, és egyáltalán az iskolában, azaz a tárgyban sem. Sem az iskola, sem más tárgy energia köre, nem állandó. Akármikor felülírható. Ha mi hatni akarunk iskolánkra, akkor kezdjünk úgy viselkedni, amitől jól érezzük magunkat, kezdjünk úgy viselkedni, amitől mindenki jól érzi magát, és akkor teremtünk egy olyan földet, ahol valóban lehet élni. És nem csak nekünk, hanem azoknak is, akik itt léteznek. Az állatoknak, a növényeknek és mindennek, aki él. Teremtsük meg számukra azt a helyet, azt az életkörülményt, amelyben boldogan léteznek. Egy virágnak, ha beszélsz hozzá, több virága nyílik. Egy tárgynak, hogyha figyelsz rá, jobb állapotúnak kell lennie. És egy ember, ha állandóan szidva van, azzá válik, amit vársz tőle. Galád, lehetetlen emberré. De nem úgy született. Ezt mi csináltuk vele. Mi programoztuk. Hát programozzuk újra. Minél régebb óta halja az aktuális programot, annál tovább kell felülírni. Minél rövidebb ideig hatott rá, annál könnyebb lesz átprogramozni. Mint a tárgyak esetében. És ha a tárgyak életre kelnek, annak nem az az eredménye, hogy a rádió magától bekapcsol, hanem az, hogy boldogan, hosszan jó, tehát nem romlik el. Az életet másképp képzeljük el, mint az emberé. Nem az a dolga az autónak, hogy emberré váljon, de minimum az, hogy éljen. És akkor jól van. És akkor boldog. És ha boldog, akkor nem romlik el. De nem csak mi programozzuk autónkat. A szervizbe ahová elvisszük, szintén programot kap. Lehetőleg azt, hogy minél gyorsabban, minél többször jöjjön vissza oda. Kinek jó ez? A szervizesnek. Miért? Hogy újra és újra fizess neki. Valóban, ha egy autó soha többé nem romlik el, akkor nem lesz szükség olyan szerelőre, aki autókat javít. Igen. De ha az autó jó, akkor nem is jelentkezik egy fiatal autószerelőnek, mert nem is jut eszébe. Sokkal könnyebben szűnik meg egy szakma, ha értés is van mögötte. Akkor máshogy keresi majd a kenyerét az a fiatal, aki előtte autószerelő lett volna. Igen. Szakmák halnak ki. Ez velejárója a fejlődésnek. De szakmák születnek, mint a számítógép feltalálása óta folyamatosan. Átfedésben van a régi elengedése, és az új befogadása. Ez nem fáj, hacsak a szülő előre kitalálta, hogy gyermeke pedig autószerelő lesz, ha törik, ha szakad. És akkor nem jó. A szülő még nem váltott, a fiatal, pedig ezért nem válthat. Akkor mi legyen? Állunk. Addig állunk, míg rájönnek a szülők, vagy akár nagyszülők, hogy az, már ami őket boldoggá tette, nincs. És az, ami gyermeküket, unokájukat boldoggá teszi, más. Csak akkor érthetjük meg egymást, ha mindketten betekintést engedünk saját világunkba. Hogy nekünk a polgári élet azt jelenti, hogy társadalmilag elismert pozíciót birtoklunk. Hogy nekünk pedig azt, hogy élvezzük az életet, és találkozunk emberekkel, ugyanúgy, mint ti, eszmét, ideológiát cserélünk, hatunk egymásra, csak más időben, máshogy. Nem változott olyan nagyot a világ, csak más lett számunkra a fontos. Az alapok azok maradtak. Társadalmi kapcsolatok építése. És ha társadalmi kapcsolatokat akarunk építeni, akkor előbb meg kell ismerni egymást. Az nem elég, hogy apád fia vagy. Az apáddal másképp kommunikál valaki, mint veled. Miért? Mert mások vagytok. Ha apád elvárja, hogy veled is úgy beszéljenek, mint ő vele, akkor neked az apáddá kell válnod és akkor nem azt éled, amit szeretnél. Nem magadat. Tárgyak. Hogy beszélnek a tárgyak? Rezgéssel. Hogyan kommunikál az ember? Rezgéssel. Ja, hogy az magasabb rendű, mert nagyobb testből jön a hang? Jó nagy butaság lenne azt feltételezni, hogy aki nagyobb, jobban szól. Pedig igaz. A hang, azaz a rezgés benned rezeg. Szól. Átáramlik a testen. Ha átáramlik, akkor zeng. A hang, zeng. Ahhoz, hogy a hang úgy zengjen, ahogy az ember hall, nem kell más, mint egy viszonylag alacsony rezgéstartományt befogó fül. Ennyi az egész. Ezért vagyunk olyan nagyra? Mert nekünk van fülünk? Van egy olyan szervünk, amely alacsony rezgésű hangokat felfog? És a denevér? És a bálna? És azok az állatok, amelyekről nem is tudunk, hogy hallanak? Lehet, hogy sokkal jobb hallásuk van, mint az embernek. csak mi lenézzük őket. Miért? Mert az ember a csúcs. Ki mondta ezt? Mi. Mi az emberek. Mi magunkat tesszük a földi evolúció csúcsára. Vajon miért? Pusztán tudatlanságból. Vannak állatok, - ezt már tudjuk -, akik sokkal jobban hallanak, mint mi. Vannak állatok, - hiszen a kommunikáció a mérettől is függ - akik sokkal jobban beszélnek, azaz üzennek egymásnak. És akkor ez nem írja felül azt, hogy az ember a csúcs? Nem. Miért? Mert az állat, nem lehet több mint az ember. ki mondja ezt? Az ember. Olyan szabályokat hozunk, amely egyeduralkodóvá tesz minket. De nem vagyunk készek ennek felelősségét viszont vállalni. Miért? Mert ott még nem tartunk. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy még nem nőttünk fel. Hihetjük, hogy mi vagyunk a legjobbak, de akkor bizonyítsuk be. Tegyük az állatok elé magunkat, vajon követnek e minket. Hát nem. Nem fognak. Mert nem az sugárzik belőlünk, ami annak idején egy fáraóból sugárzott. A fáraó uralta az állatokat is. Az oroszlán nem hogy nem támadta őt meg, hanem még meg is alázta magát, mert látta a hatalmát annak az „embernek”, akit fáraónak hívunk. És ha hatalma van egy embernek, akkor azt meg kell tudni mutatni. Ki mer kiállni ma az oroszlánok elé? Szinte senki. Aki viszont igen, az „bolond”. Miért? Mert emberek nem értik a lényeget. A hatalom felelősség. Mi pedig elnyomásra használnánk. Ha arra használnánk, előbb utóbb eltűnik. Az állatok nem fogadnak el minket vezetőjüknek. Az emberek sem. Még magunkat sem tudjuk vezetni. Mert nem vezetni akarjuk egymást, hanem irányítani. Amikor vezetővé válik valaki, akkor emberek jönnek és állatok mennek utána. Szeretik. Mi meg azt akarjuk, hogy szeressenek minket.
Szeressenek azért, akik vagyunk. De ha az nem jó, akkor nem segítünk azzal, ha elfogadom azt, aki vagy és közben rájövök, hogy nekem is magadnak is ártasz. Akkor segíteni kell. De ilyenkor nem az a segítség, hogy azt mondom, hogy így vagy jó, ahogy vagy, hanem az, hogy elmondom, amit látok. Rólad. És ha ez fáj, akkor bocsi. Ha te énekes akarsz lenni, és nincs hangod, akkor én nem azzal segítek, hogy bátorítalak, hogy mennyire király vagy, mert akkor előbb utóbb rajtad nevet egy ország valamelyik tehetségkutató műsorban. És akkor rám leszel mérges, hogy miért bátorítottalak. Nem akarom, hogy rám legyél mérges, ezért szólok. Nem akarom, hogy fals irányt vegyen az életed, ezért szólok. Ez az igazi segítség. És ha már kész vagy az igazság befogadására, akkor onnan elkezdhetjük építeni azt, ami leszel. Szép finoman. Óvatosan. De előbb az alap. Az alap pedig fals. Azt mondjuk, hogy én az vagyok, aki a házam, az autóm, stb. Én meg azt mondom, hogy az a bank, vagy a munkahelyed, amely alád tette. Nem a tiéd, csak te elhitted. És ha elhitted, akkor azt éled. És akkor kicsit túlgondoltad magad. Le kell vigyelek addig, ahonnan el lehet indulni újra. Oda, ahol mindenki teljesen újra tudja kezdeni. Ez pedig az igazság. Ja, hogy az néha nehéz, igen. Én is túlgondoltam egykor magam. Nekem sem volt könnyű rájönni arra, hogy amit hittem magamról, az túlzás. És akkor visszamentem oda, ami az igazság. Hogy valamit, amit szeretnék, csak igazságból lehet felépíteni. Minden, ami ehhez képest van, az eltűnik. Feloszlik. Illúzió csupán. Az igazság viszont megmarad. Lehet, hogy nem Mercedes vagy, de már Peugeot. Lehet, hogy nem családi ház, de már lakótelep. Még mindig jobb, mint a semmi. Mert olyan is van. Akkor onnan kell elindítani azt, amit hiszel magadról. Egy hajléktalant ne ajándékozz meg egy lakással, mert nem tudja fenntartani. És akkor rád lesz mérges, amiért elengedted a kezét. Te meg azt mondod, hogy hálátlan. Túl sokat adtál. Neki arra van először szüksége, hogy egy jót egyen. Majd amikor jót evett, erről már mer fantáziálni, hogy esetleg holnap is jót fog enni. Innen kell őt elindítani. És ha én onnan indítalak el, amit mutatsz magadból, vagy amit el akarsz hitetni velem, akkor azt mondod, hogy jó, hogy megvetted az autót, de nem adtál hozzá benzint. Akkor megint nem vagy jó. Nem érted a lényeget. Túladtad őt. Azt, akit szeretsz. És ezzel őt leállítottad a fejlődésében, mert elhitetted te is vele, hogy itt tart. Hogy fenn kéne tudni tartania egy autót. És ha nem megy, akkor ez te miattad van. Ő nem fogja felvállalni a felelősséget. És ezért neked kell. Ami azt jelenti, hogy élete végéig dotálhatod és akkor sem lesz boldog, mert nem ért el semmit önállóan. Nem fejlődött semmit ebben az életében. És ezért rád lesz mérges. Hidd el, az sem jó, ha túladsz. És ha túladsz, akkor állandóan elvárás jön tőle. És nem érted, hogy ez sem elég. Nem ő a gonosz, hanem te adtad túl. Te tanulj ebből. Úgy, hogy az mindenkinek jó legyen. Ha adtál, akkor tanulja meg értékelni. Értékelni egy autót annyit jelent, hogy megbecsülöm, vigyázok rá és fenn tudom, illetve megpróbálom fenn tartani. Ha ez már megy, sikerült, akkor fenn tudsz tartani egy olyat, amelyet te vásároltál. Akkor eladod, veszel helyette egy olyat, amely már a te vágyad és akkor már te is hozzá tettél. Akkor már elmondhatod, hogy az autód, „te vagy”. Kicsit az vagy már, aki az autód. És akkor, amit magadról vetítesz, már nem valótlan. És akkor innen már elindulhatunk. Mert ez már valóság, azaz igazság, és ez lehet alap arról, ahonnan indulunk. És akkor nem fordul ki a személyiséged. És nem mondja azt az ember később, hogy azzal ártottam neki a legtöbbet, hogy túl korán, túl sokat adtam. Értsd meg. A segítség nem ez. Nem fog becsülni az, akinek sokat, túl sokat adsz, viszont jó nagy haragot fog érezni irántad. Te meg azért felé, mert hálátlan. Lásd meg a határokat. Lásd meg, hogy hol tart az az ember, akinek adsz. És mérd fel, hogy ezzel segítesz, vagy ártasz neki.
Olyan egyszerű, csak figyelnünk kell, figyelmet kell szentelnünk egymásra. Legközelebb erről, a figyelemről írok. Egymással, egymás felé, és egymásért. Köszönöm a figyelmet. Szépeket lehet írni, és olvasni, de ezt megérteni idő. hagyj magadnak időt megérteni, hiszen felül kell írni a régi berögzült tudást. Sok sikert.