Mit jelent fent lenni a világ kapujában? Örömöt, hálát, békét, igazságot. Ilyen érzések kerítik hatalmában az embert fent, a világ tetején. Aki, valaha jól meditált, az élt át ilyen vagy ehhez hasonló érzést. A meditáció az, amikor kilép a lélek a testből. Minden kilépésnek iránya van. Ha lefelé lépünk ki, félünk. Ha fölfelé, akkor rálátunk az életünkre, és látjuk, hogy hol vannak elakadások, gátak, problémák. Ha pedig előre lépünk ki, vagy hátra, akkor életünket húzzuk ezáltal előre, illetve leragadunk hátrafelé. A lefelé és a fölfelé mozdít igazán el. Ahhoz, hogy valakinek életmegváltoztató élménye legyen meditációban, biztos, hogy fölfelé vagy lefelé lépett ki. Mi a különbség? Az, hogy félsz továbbiakban kilépni a testből, vagy vágysz továbbiakban kilépni a testből.

Tudnunk kell, hogy alapvetően a léleknek benne kell lennie a testben. Ez a leszületés, hogy benne, a szent lélek templomában él a lelkünk. Ha nem él benne, akkor egy rövid idő után a test, meghal. Elveszti az élethez való jogát. A lélek az élethez való jogod. Vigyázz rá, őrizd. Ne gyakorolj különböző testből való kilépéseket, csak úgy, mert meditálsz. Nem mindig öröm a meditáció vége, és nem mindig könnyű szembenézni azzal, hogy hol tartasz, mert hiszen erre is rálátsz akkor, amikor kilép a lélek a testből.

Hogy milyen ott fent? Könnyű, súlytalan, mint amikor víz alá mész, és élvezed nagyon. Olyan érzés, amikor kint vagy a testből, de így kellene érezni magunkat testünkben is. Súlytalanul, könnyűnek, és boldognak. Miért nem megy? Mert nem élünk teljesen a testünkben. Egy részünk születik le akkor, amikor megszületik a gyermek. Egy százaléknyi lélek van benne abból, amit választottunk. Lelkünket ápolni, szeretni kell. Ha nem tudja a lélek megkapni azt a szüleitől, amire szüksége van, akkor nem születik le újabb rész belőle. Van olyan ember, sok, akinek egész életében, mindössze egy százalék volt, és maradt benne a lelke. Hogy ki van benne, bennünk azon felül? Sokan. Sok lélekrész csatlakozik hozzánk, születésünk pillanatától. Tanulunk, és tanítjuk egymást. Amit én megtanítok másoknak, az az én lélektudásom. Amit pedig ti tanítotok nekem, az pedig a ti lélektudásotok. Lélekből van sok, mert osztódott, amikor földet, bolygókat, embereket, állatokat, idegen lényeket hozott létre magából. Az ember nem több, mint valamely része a fénynek, amely osztódik. Addig osztódik, ameddig nem tud visszafelé haladni, és el nem kezd újra töltődni. Hasadáson megy keresztül sokáig, majd fúzión. Most a fúzió fázisában vagyunk. Töltődünk, egymásból. Tanulunk, és tudunk egymás tudása által. Minél többet tanulunk, annál többet tudunk, tehát fényünk, azaz lelkünk nagysága nő.

Honnan lehet tudni, hogy valakinek nő a lelke? Onnan, hogy változik. Ha változik, akkor az úgy történik, hogy egy fény valahonnan, valakitől megérkezik hozzád. Rávilágít arra, hogy hiányod, azaz fényhiányod, azaz tudáshiányod van. Ha fény - vagy tudáshiányod van, akkor teljes nem lehetsz. A teljesség a fény megismerése, a lélek felismerése és megismerése. A fénnyel tudunk csak megvilágítani valamit, és tudunk betölteni vele. Nem elég, hogy csak megértsem azt, hogy hiányom van valamely tudásból, hanem érdemes azt a fényt be is fogadni, hogy ne legyen hiányom abból a tudásból. Az iskola ott rontja el, hogy megvilágítja a gyermek számára, hogy mit nem tud, de nem jól tölti be azt, ezért nem mindenki tudja abszolválni a tudást az iskolában. Ha túl nagy hiányt világítok meg valakiben a nem tudásáról, akkor nem befogadóvá tettem, hanem mérgessé rám, hogy annyi mindenben vagyok jobb nála, hogy inkább nem is akar velem kommunikálni. Ez a tanár hibája is. Túl nagyot akar lenyomni a gyerek torkán. Tanulni csak úgy lehet, ha felkeltjük az emberek érdeklődését, hogy van több annál, amit tudnak, de el lehet rontani a tanulási vágyat azzal, ha azt mutatjuk, hogy mindenben többet tudunk a másiknál, mert annyit soha nem fog befogadni tőlünk. Okosnak lenni azt jelenti, hogy rájövünk, hogy még nem tudunk eleget. Ha rájövünk, hogy még nem tudunk eleget, akkor tanulunk. Kitől? Attól, aki valamiben többet tud. Honnan tudom, hogy valaki valamiben többet tud nálam? Onnan, hogy érdekel az, amit mond. Honnan tudom, hogy sokkal többet tud nálam valaki? Onnan, hogy mérges leszek rá, és dühít, hogy „okoskodik”. Ez jelenti azt, hogy nagyon keveset tudok. Viszont minél kevesebbet tudok, annál arrogánsabb vagyok. Nem akarom megmutatni, hogy ezt sem meg azt sem tudom, hanem inkább próbálom lenyomni őt, hogy fölé kerekedjek. Ilyenkor az emberek arrogánsak, gőgösek, fölényeskedők, vagy ne adj Isten, durvák lesznek. Ha megérted, hogy ez nem jellemhiba, hanem tudáshiány, akkor jól tudod kezelni. A spiritualitás arra szolgál, hogy kilépsz a testedből, és fölülről nézel. Nézed önmagad, és rájössz, hogy hogyan viselkednek veled az emberek. Rájössz arra, hogy anélkül, hogy harag, düh indulat legyen benned, anélkül objektíven meg tudod ítélni magad, de nem mindegy, hogy hol lépsz ki a testből. Csak fölül való kilépéssel tudsz jól segíteni magadon. Addig viszont, ameddig össze-vissza lépsz ki, hol ártasz magadnak, hol pedig csak az idődet veszíted el vele, hiszen ha előre vagy hátra lépsz ki, nem is látod magad. Videózol valaki másnak az élete fölött, és tanulsz vagy sem belőle. Ha te akarsz változni, akkor magadra kell kívülről, lehetőleg felülről rálátnod. Magadra, amíg meg nem érted, hogy hol van tudáshiányod. Ha észreveszed, akkor töltsd be. Tanuld meg azt, ami kimaradt. Tanuld meg, és több leszel vele. Több lélek, azaz fény, azaz tudás lesz benned, aki világíthat másnak fényével, azaz tudásával. Erre szolgál a meditáció, de legritkább esetben használjuk erre. Miért? Mert nem ezt tanuljuk róla. Azt tanuljuk, hogy megnyugtat, levezetjük a haragunkat, dühünket vele, vagy, hogy hozzásegít a felemelkedéshez. Hogyan? Úgy, hogy kilépsz a testből, az még nem felemelkedés. Úgy viszont, ha rálátsz kívülről arra, hogy hogyan viselkedsz másokkal, és meg akarsz változni, akkor elkezdtél haladni felfelé. A változás a felfelé haladás. A meditáció egy eszköz, amivel jobb lehetsz, hogy rálátsz magadra. Meditálni jó, de legyen célja, különben „csak” lélek kilépés, és minél több lélek részed lép ki belőled, annál kevesebb az élet a testedben. Abból élsz, hogy benne van a lelked a testedben. Az üres test, nem képes az életet tárolni. Pár nap és elhal a test, ha nincs benne egyáltalán a lélek. Amikor kilép a lelked a testből, nagyon könnyű örömet, súlytalanságot, könnyűséget megélni. Ez vonzó, túl vonzó. Ha nincs célja annak, hogy miért lépsz ki a testből, akkor könnyen válhat a lélek kilépése pusztán céllá, mert annyira jó érzés. Viszont, ha nincs célja annak, hogy kilépsz, akkor nem talál vissza a lélek és elmegy, és ezáltal a test, amelyet elhagytál meghal, tehát nem él tovább. Ahhoz, hogy éljünk, lélekre, fényre van szükség. Mi meg nem értjük, hogy minden ilyen cél nélküli lélekkilépéssel messzebbre visszük lelkünket. Betegebben, kiábrándultabban, gyengébben jövünk vissza. Nem a meditációval van baj, hanem azzal, hogy nem tanították meg azt, hogy mire való. Vagy rosszul tanították meg azt, hogy mire való. Ne lépj ki csak azért, mert kívül jó, kívül gondtalan, mert azért jöttél, hogy testben él gondtalan, és jó életet. Akkor használd arra a meditációt, amire való. Arra, hogy láss rá fölülről a hibáidra, hiányosságaidra, és töltsd be, tanuld meg. Akkor elértél valamit, amivel másnak is jobb lett, hiszen azzal hogy tanultál, több fény, több lélek lett benned. Több tudással, több embernek tudsz vagy tudnál segíteni. Még több tudással több embernek, és sok állatnak, sőt növénynek, sőt a földnek, sőt egy idő után az univerzumnak és a világegyetemnek. De addig, amíg önmagadat nem változtattad meg, és önmagadat nem gyógyítottad meg, hogy akarsz adni. Abból adsz, ami vagy. Ha kevés vagy fényként, lélekként, akkor abból adsz. Tanulj előbb, fejlődj és lásd meg, hogy hol tart a tudásod, kinek tudsz segíteni, adni. Valakinek mindig tudsz, de lásd meg, hogy kik kérnek tőled tanácsot, és abból kiderül, hogy hol tartasz valójában. Ha sokan kérnek tőled tanácsot, az még nem minősít. Az minősít, ha minél okosabb emberek, minél bölcsebb emberek akarnak tőled tanulni. Az már szint. De minden szint arról szól, hogy van több, van följebb, és följebb. Ne állj meg soha, és ne hidd el, hogy mindent tudsz. Jézus is megmutatta, hogy mit tud, és azt mondta, hogy van több - Az Atyánál. Megmutatta az irányt, hogy ne állj le. Nem fogsz, ha ezt megérted, és akkor a meditációnak célja lesz, és akkor a cél bevisz oda, ahová szeretnél tartani. Cél nélkül viszont elveszünk. A célhoz viszont erő kell. Erről írok legközelebb.

Mit jelent ez? A tudás mindig is fontos volt, de elakadt. Miért tud elakadni egy tudás? Mert nem volt meg az alapja, így nem tudunk továbbépíteni rá. Ha egy alap gyenge, akkor kicsi házat lehet rá építeni. Ha erős, akkor akár felhőkarcolókat is építhetünk rá. Az mutatja meg egy nemzet, egy kormány, egy család, egy egyén nagyságát, hogy milyen alapra épít. Az lehet, hogy jó alapra, még csak kis házat építesz, de lehetőséged van nagyobbat is építeni. Viszont, ha egy alap nem elég jó, akkor a kis ház felépítése után, nem tudod tovább növeszteni a házadat, mert bedől, leomlik, hiszen nem bírja el az alap. A magyarság itt rontotta el legutóbb. Nem jó alapra épült, és ezért nem tudott fejlődni, nem tudta tovább építeni házait, mert ahhoz kevés volt az alap. Mi a teendő ilyenkor? Mélyíteni kell. Le kell menni oda, ahol az alap kevés, és új tudásra, újat kell építeni. Akkor az egész, ami volt nem igaz? Dehogyisnem, csak nem visz tovább. Vannak utak, amelyek egyenesen haladnak, és soha nem lesz végük, és vannak, amelyek kanyarognak, és vége lesz az útnak gyorsan. Ha vége van, akkor nem tudsz továbbmenni rajta. Ha pedig még folytatódik, akkor lehet haladni rajta. A mi utunk már rég véget ért, és nem vettük észre, hogy állunk. Megálltunk. Azt hittük, hogy a magyar megy elöl, és mindenkinek világít. Igen, volt ilyen a történelmünkben, hogy elöl mentünk, de akkor volt utunk, amelyen haladtunk. Ha nem haladunk, hanem állunk, akkor a többiek el fognak menni tőlünk, és olyan úton fognak haladni, amelyen lehet menni. Mi állunk, tehát utánunk már nem érdemes menni.

A haladás jó iránya, az egyenes vonalú egyenletes mozgás. Ha állunk, akkor nincs mozgás, ha mélyítünk, tehát visszafelé haladunk, akkor van mozgás, csak nem előre, ezért nem jönnek utánunk. Viszont, ha visszamentünk oda, ahol eltévedtünk, akkor ráállhatunk megint az útra, amely akár vezetésre sarkall minket. Kit vezetünk? Azt, aki kevesebbet tud, mint mi. Ki az, aki kevesebbet tud, mint mi? Az, aki beáll mögénk. Az, aki utánunk halad. Ez felelősség. Felelősség az, hogy hová vezetjük őket, és felelősség az, hogyha rossz irányba vittük őket, akkor, amikor megtaláltuk a jó irányt, akkor újra elhívjuk őket a közös utazásunkra. Együtt tudunk csak haladni. Országok, országrészek, körzetek, osztályok, családok együtt. Azért mert, ha én, mint egyén tudok valamit, akkor ahhoz, hogy tovább haladhassak, át kell adnom tudásom, hogyha én eljövök arról a helyről, ahol állok, akkor legyen valaki ott helyettem, aki tartja a fáklyát, és jelzi, hogy merre kell haladni. Ilyen fáklyavivők, fényhozók vagyunk. Ha viszont nem értjük, hogy együtt haladunk, akkor megállunk valakinek a gőgje, haragja, tudatlansága miatt, és azt mondjuk, hogy „dehogy adom át a tudásomat, én csak haladni akarok, de nem érdekel az, hogy utánam, alattam, mi van”. Ezek vagyunk többnyire mi. Nem értjük, hogy addig nem mehetünk tovább, ameddig az emberiség többmint fele elakadt valahol lent, mert az ő fáklyavivőjük, elfelejtette átadni a tudást valakinek, ezért nekik nem világít semmi, és így nem tudnak továbbhaladni. Tovább haladni azt jelenti, hogy együtt megyünk előre. Ha valaki nagyon előremegy, akkor hasadás jön létre benne, és nem tud a társadalmával, vagy akár a családjával sem együtt haladni, sőt már együtt gondolkozni sem. Nem az a baj, hogy előre akart menni, hanem az, hogy nem adta át azt a tudását, amit még megértett volna a társadalom vagy a család. Ahhoz, hogy haladjunk, fel kell mérnünk, hogy hol tartunk. A felmérés, néha kellemetlen, és hosszú. Azért kellemetlen, mert néha azt hisszük, hogy előrébb járunk, mint valójában. Ha azt hisszük, hogy előrébb járunk, akkor annak az a bizonyítéka, hogy mégsem, hogy állunk. Nem haladunk semmit.

Ha úgy építjük fel a tudásunkat, hogy abból megtanuljuk, hogy elsőben tanulunk, és ahhoz, hogy tovább lépjünk másodikba, levizsgázunk a teljes tudásunkból. Arra lehet építeni a következő osztályt. A vizsgákkal van baj, azaz a tudás átadásával. Az iskolarendszer nem kényszerít rá, hogy mindent, amit lehet, tanuljunk meg, mert megengedő, és azt mondja, hogy már kettessel is átengedlek. Ez az alap. Erre építeni, csak viskót lehet. Ellentétbe azzal, amikor a tudásra tudás, és arra újabb tudás épül. Akkor sokkal nagyobb házat építhetünk, de ez amiatt is rossz, hogy nem tanulunk meg adni. Nem tanulunk meg mindent odaadni magunkból, „csak kettesre” ezért nem tudunk jól tovább haladni. Ez kihat az érzelmeinkre. Nem adunk annyit, amennyink van, mert akkor nekünk nem marad. Ha nem adunk annyit, amennyink van, akkor megállunk egy idő után. Nem tudunk tovább haladni. Az elsős tudásból, elsőben kell levizsgázni. Ha azt másodikban akarod elsütni, akkor ott már senkit sem érdekel. Nem tudunk adni, mert félünk, hogy akkor nekünk nem lesz. Ha tanulunk, -és az élet erről szól,- akkor, amit megtanultunk, adjuk tovább, és akkor újra van hely megint tanulni. Megint adjuk tovább, teljesen, vizsgázzunk le belőle ötösre, és menjünk tovább tanulni. Minél tovább megyünk, annál inkább jönnek utánunk emberek, országok, népek, akiket vezetünk.

Ez volt régen a magyar. Vezető. Vezető bárki lehet, aki képes megtanulni mindent, amit elmulasztott, és képes átadni valakinek, aki szintén vezetni akar.

Ha egy céget értelmezel, mindent megértesz belőle. A legalsó szinten elhelyezkedő munkás dolgozik. Megtanul mindent ott, és azt mondják neki: - ha képes vagy betanítani valakit arra, amit te tudsz, akkor szintet léphetsz, és magasabb pozícióba kerülsz. Ezt mulasztottuk el érteni, hogy mit jelent átadni a tudást. Azt jelenti, hogy megértettem mindent ott, megtanultam mindent abból, amit lehetett, és mennék tovább tanulni, de előtte le kell vizsgáznom. A vizsgázás, nem lehet hármas vagy kettes, mert akkor, aki utánam jön oda, ő tanít. És ha ő csak hármasra vagy kettesre tud eljutni, akkor ő már csak ennek maximumát, vagy egy kisebb részét tudja tovább adni. Így lesz egyre butább a társadalom, és egyre kevesebb tudással egyre mélyebbre süllyedtünk a népek közötti „harcban” .  A „harc” a vezetésért küzdelem arról szól, hogy ki tud többet. Hiába akarom elhitetni a világgal, hogy én, ha azt a világ nem látja. Miért nem látja? Mert nem igaz. Ez az oka, hogy az emberek túl sokat gondolnak magukról. A spirituális emberek is azt gondolják, hogy a „magyarság” vezető. Nekünk kellene vezetni. A vezetés, természetes szelekció által zajlik. Ha valóban jó vagy valamiben, akkor jönnek utánad. Ha nem, akkor elfordulnak tőled. Ilyenkor nem megsértődni kell, hanem megérteni, hogy miért nem jönnek már utánam. Lehet, hogy született egy jobb vezető. Ha okos vagy, te is beállsz a sorba tanulni, és újra tudásod alapján vezethetsz. Ha nem vagy okos, akkor mondhatod azt, hogy az egy csaló, de a tömeg akkor is arra fog menni, ahol fény van, ahol világítanak neki, hogy ne tévedjen el. De a „csalók” csak nem akarnak feladni semmit abból, hogy tudnak. A tömeg még mindig utánuk megy. És mi nem tanulunk. Megsértődünk. Eddig jó volt a tudásunk, most pedig más fontos? Igen. Pusztán azért, mert az elsős tanító néninek sokat köszönhetek, azért nem maradok örökké elsős! Csak azért, mert szimpatikus, és nem halad, nem determinálom magam egy tudással, ami már megvan, és nem épül tovább! Haladjunk előre. Addig, ameddig lehet. Amikor újabb vezetők jönnek, újabb tanárok, akkor menjünk utánuk addig, míg megtanuljuk azt, amit ők tudnak, és akkor újra tudunk vezetni.

A csillagösvényen, amelyen haladunk hazafelé, nem maradhat ki hely, ahol ne világítson valaki. Viszont azon a helyen, ahol vagyunk éppen, ott nekünk kell világítanunk. Ha tovább szeretnénk haladni, akkor adjuk át tudásunkat valakinek, aki helyettünk fogja a fáklyát. Ha pedig elértük célunkat, és nem akarunk tovább haladni, akkor értsük meg, hogy nem taníthatjuk senkinek azt, hogy ez a maximum, ahová el lehet jutni, mert akkor megállunk mindannyian. Az egyházakról írok legközelebb megint, hogy miért és hol állnak az egészhez képest. Sok szerencsét és sikert kívánok ennek megértéséhez.