Az első lépése a figyelem. Az önmagamra való figyelés képessége. Aki figyel magára, az érzi, ha valami nem stimmel. Ha érzed, hogy valami más, mint szokott, két dolgot tehetsz. Az egyik, hogy figyelmen kívül hagyod, amit legtöbbször teszünk, a másik, hogy megfigyeled a kiváltó okot és kezeled. A kiváltó ok mindig valamilyen bántás. A bántás érkezhet szándékkal és szándék nélkül: ezt nehéz érzékelni. Figyeld meg, hogy kivel vagy egy légtérben, ha elindul egy fájás. Figyeld meg ugyanezt rendszeresen. Aki figyelmes magára, azzal a test elkezd kommunikálni. A test először csak érezteti, hogy fáj, aztán ahogy egyre inkább érzi a figyelmet, egyre erőteljesebben jelez, mint egy kisgyermek, aki segítséget kér. Ezért alakult ki sajnos az a tudás, hogy ne figyelj a problémára, akkor eltűnik. Sajnos ez igaz, de ez nem jó. Ha eltűnik a probléma jelzése, az csak a testtel való kommunikáció megszakadása, nem a probléma megoldása. Az orvos is úgy tud segíteni, ha először figyel rád és diagnosztizál, utána jön csak a gyógyítás. Az öngyógyításnál is ez az első: a figyelem, a probléma lokalizálása és utána egy jelzésből történő kommunikáció, aminek segítségével megértjük, hogy a test is jelez és sokszor kér segítséget. Először csak azt jelzi, hogy éhes, hogy szomjas, hogy fázik, hogy melege van vagy pisilnie kell, stb. Később, ahogy nagyobbak leszünk, egyre intenzívebben próbálja fölvenni velünk a kapcsolatot. Jelzi, hogy mit kíván, mire éhes, hogy mennyi folyadékot kíván, stb. Minden életszakaszunkban egyre érettebbek vagyunk. Szüleink is ezért máshogy kommunikálnak velünk és mást várnak tőlünk: így van ezzel a testünk is. Egy ideig nem szól, nem jelez, ha vizes fürdőruhában rohangálsz 7 évesen, de 12-14 évesen már érzed, hogy nem esik olyan jól . Nem szól sokáig, ha leforrázod magad az étellel kicsiként, de felnőttként már egyre inkább érzed. A test érzékelése is finomodik. Ez a kommunikáció kiélesedése testünk és köztünk. A test jelzéseit nem szabad elnyomni, mert akkor csak óvatosan jelez. Az óvatos jelzést pedig sokszor nem is vesszük figyelembe. Az óvatos jelzés inkább eltompulást jelent és nem kifinomulást. A cél a teljes kommunikáció a testünk és önmagunk között. Ez az öngyógyítás alapja. Ha figyelsz a testedre rendszeresen és adsz neki elég időt, akkor elkezd beszélni hozzád. Sír sokszor a figyelemhiány miatt, szenved, mint egy kisgyerek. A figyelemhiány a gyerekek számára is megrekedést jelent. Lelassul a fejlődése vagy felborul. A test is ugyanígy működik. Amikor már érted a testedet, ugyanúgy beszélhetsz vele, mint a szomszédoddal. Hogyan tudjuk megtanulni a testtel való kommunikációt? Pontosan úgy, mint az anyanyelvünket. Figyeltünk anyukánkra és próbáltuk megérteni, amit mond. A figyelem a kulcs. A mai világban ebből van a legkevesebb számunkra: a figyelemből. Mindenki ezt kéri tőlünk. Figyelmet kér a párkapcsolatunk, a munkánk, a családtagjaink, a barátaink. Figyelmet kérnek a hajléktalanok, a migránsok, a politika. Rengeteg figyelem megy el fölöslegesen belőlünk: ezt is meg kell tanulni jól beosztani. Amikor ezt tanulod, ennek a beosztását, akkor gondold végig, hogy magadnak vagy másoknak adnál abból a figyelemből, amid van. Azért javasolnám, hogy magadra figyelj, mert ha megérted tested problémáját és teszel ellene, javítod és gyógyítod magad, akkor utána egy ideig biztosan nem kér segítséget a test. Utána tudsz másoknak adni meghatározott sorrendben: a figyelmedből sokáig még. Ha viszont nem figyelsz magadra és nem akarod megoldani a saját problémáidat, nem tudod utána sokáig segíteni a többieket, mert betegségben eltávozol. A betegségnek számtalan jele van, de nem érünk rá érzékelni sem. Főleg azért, mert kicsiként megtanították, hogy ne nyavalyogjunk minden apróságon. Pontosan ezért hagy alább az érzékelésünk, ami természetesen kihat ez érzéseinkre, ami szintén ezáltal fékezett habzású lesz. Ma általában először meg akarjuk tanulni az érzelmeket. Az érzelmek fontosabbak kezdenek lenni számunkra, mint a test. Igen ám, de az érzelmeket testünkben őrizzük, ha úgy tetszik, tároljuk. Ha a test sérült, lyukas, akkor az érzelem kifolyik belőle. Nem marad benne és nem tudjuk átadni másoknak, nem tudjuk kifejezni érzelmeinket. Az érzéseken keresztül tehát a testünkkel kell foglalkoznunk, míg a testünk javulása által tudjuk befogadni, majd bent tartani az érzelmeket. Kanyarodjunk vissza oda, hogy a test beszél. Ne próbálj meg kívülről várni egy érces mély hangot, aki bejelentkezik: helló én vagyok a tested. Nem ilyen módon kommunikál. A test a saját belső hangodon szól hozzád, hogy mit egyél, jó lenne egy kis zöldség, gyümölcs, stb, először.  Ha veszed az adást, felbátorodik és jelzi, hogy jól esne egy masszázs, mert beállt a csuklyás izmod. Később megmutatja, hogy a veséid szenvednek. Amikor már ő folyamatosan jelez, szól, próbálj kérdezni tőle. Mit tegyek, hogy a veséim jobban legyenek? Fog jelezni, hogy megkívánod a forró vízben ücsörgést vagy jelzi, hogy ne menj hideg vízbe. Fogja jelezni a választ és ha ez már megy a számodra és jól reagálsz rá, akkor válaszol. Nem a diliházból írom ezeket a sorokat, de meggyőződésem, ha képesek vagyunk felvenni a testünkkel a kapcsolatot, akkor bárkivel képesek leszünk erreí. azért, mert megtanultunk figyelni. A figyelem nem könnyű. Ez a világ annyi csábításnak tesz ki minket: minden érdekes és minden fontos, de szépen sorban fogunk eljutni a minden ismeretéhez. Mi pedig mindent azonnal szeretnénk. Azonnal, amit sajnos egyszerre nem lehet. Az azonnali figyelem rövidtávú. A kitartó figyelmet testünkre való figyeléssel érjük el . A test pedig hálás lesz azért, amit figyelmünk által kap. Olyan a testünk, mint a házunk. A házunkra is figyelmet fordítunk. Nem csak akkor, amikor megvesszük és  berendezzük. Akkor is, amikor megtanuljuk karbantartani, ápolni vagy akár felújítani. A test a házunk: a szent lelkünk temploma. A ház meghatároz minket. Az a test, aki nem kap figyelmet, elöregszik és meghal. Aki viszont figyel a testére, lehetőséget ad magának a hosszabb vagy akár nagyon hosszú életre. A testünk él: addig, amíg a lelkünk benne létezik. A lelkünk pedig addig élvezi a játékot a testben, amíg tud benne teremteni. Rossz állapotú testünk is teremt és a jóállapotú testünk is. Vajon melyik mit hoz létre? Mit teremt egy egészségtelen, bomlott test? Mit hoz létre egy megbomlott elme? Miért nem vesszük észre, hogy felnőtté válva miénk a saját testünk felelőssége? Az, hogy milyen és az, hogy mit teremt. Viszályt és harcokat vagy egyensúlyt és békét? Ez a testek közötti különbségből fakad. Az egyensúlyban lévő test boldog emberré tesz. Az egyensúlyt viszont neked kell elérned abból a testből, amit kaptál, örököltél. Hogyan éred el? Figyeled és javítod a tested. Tudom: itt most azt vártátok, hogy lediktálom a rák megoldását. A rák nem létezik abban a testben, amely megkapja a figyelmet, mert a boldog fényes test nem lesz beteg. Először erre törekedjünk, utána majd írok arról is, hogy a betegség előidézése miből történik és arról is, hogy hogyan javíthatunk vagy akár hogyan gyógyíthatunk a testünkkel kapcsolatosan. Erről írok legközelebb.

Az önismeret egy soha véget nem érő történet. Nincs olyan, hogy megismertem magam és pont. Mindig alakulunk, változunk. Akkor is, ha akarjuk, teszünk érte és akkor is, ha nem vagyunk vele tisztában. Miért? Mert a környezet is új emberek, akiket megismerünk: a helyek, ahol jártunk, hatással vannak ránk. Mindenhonnan, és mindenből fogadunk be energiákat, ha úgy tetszik, ismereteket. Ezekkel az ismeretekkel bővülünk. Minden ismeretet eltárol testünk sejtjeinkben. Ezek a sejtek azonban van, hogy sérülnek és újakat szülünk helyettük. Van, hogy elöregednek és lejár a mandátumuk. Ekkor is újakat szülünk helyettük és van, hogy akkora támadást kapnak, amitől halálos sérülésük lesz. Ez bennünk, sejtjeinkben zajlik. Kitől kap egy sejt támadást? Attól, akiben megbíztál vagy attól, akinek hittél és akár attól, akit leginkább szerettél. Miért fontos ez? Azért, mert a szeretett embertől való támadás után tanuljuk meg megvédeni vagy akár levédeni magunkat. Aki bánt, attól elzárod magad. Aki bántott már, az talán tanul belőle, hogy mivel jár ez a másik számára. Aki viszont bántást kapott, biztosan tanul. Megtanulja, hogy csak óvatosan nyisson mások felé. Aki sok bántást kapott, az már nem is fog tudni megnyílni. A mások általi bántás vagy támadás főleg szavainkkal történik. A szavak élesebb kések, mint a fizikai bántás. A fizikai bántást is meg kell tanulni kezelni, fogadni és később belőle felállva, megvédeni magunkat. Ugyanígy a verbális bántásokat is meg kell tanulnunk kezelni. Miért? Mert önmagunk alakulására szintén hatnak: átíródunk tőle. Felülíródhatnak a szép emlékek valakiről pusztán azzal, hogy a végén bántó volt. A bántást is ki lehet javítani. A gyermek összehúzódik, amikor szülei kiabálnak vele: összehúzódik és fél. A félelem lelassítja a keringést. A keringés által élünk. Jó esetben a jó keringéssel gyógyulunk, egészségesek vagyunk, rossz esetben pedig a lassú keringés által betegek leszünk. A betegség a test jelzése. Jelzi, hogy hogyan bántották azt az embert. Jelzi, hogy honnan érkezett a bántás. A bántás természetesen érkezhet bármelyik sejtünkbe. Ha a szívbe érkezik, akkor nyitottak vagyunk az illetőre szeretetünk által. Csak a szeretett személy tudja bántani a szívünket. Ha az agyba érkezik a bántás, akkor olyan ember felé vagyunk nyitva, akiben hiszünk, akinek az értelmére felnézünk. Csak akkor érkezik az agyba bántás, ha okosabbnak gondolunk valakit nálunk. A testünkben rengeteg hely van, ami már sérülés által jön világra: ez a genetika. Azt tudjuk örökölni, ami szüleinkben van: egy jó szívet, vesét, májat vagy akár egy rossz, daganatos vért vagy hormonális borulást is természetesen. A mi feladatunk mindannyiunk feladata, hogy a nem tökéletes testünket (ami az eredendő bűn) javítsuk ki. Javítsuk azt a testet, ami arra hivatott, hogy a szentlélek temploma legyen. Gyerekként a szüleinkre vagyunk bízva. Azért vagyunk nyitva érzelmileg feléjük, hogy sok kedvességet, örömöt kapjunk, amit ha befogadunk szívünkbe, akkor a szív áramoltatni fogja azt a test minden sejtjébe a vérhálózaton keresztül. A sejtek, ha jobb információt kapnak, akkor élőbbek lesznek. Jobban érzik magukat a testben és boldogság önt el bennünket. Ha a sejtek folyamatosan bántást kapnak, mert szüleink egymással vívnak, akkor a számunkra befogadható információ is csak bántás. A bántásból a szív is sérül, ezért az áramlása is romlik és az erekben a vér által szállított információtól bekövetkezik a romlás. “Nem az fertőzi meg az embert, ami a száján bemegy, hanem ami a száján kijön.” Mit is jelent ez? Amikor eszünk, az kevésbé tud károsítani bennünket, mint amikor önmagunkból “megnyilvánulunk”. A megnyilvánulás tehát itt bántást jelent. Amikor mások felé fordítjuk azt, ami bennünk rossz, akkor az a valaki szenvedni fog. Amikor viszont tudatosan bántunk - tehát szándékkal -, azt biztosan vissza fogjuk kapni egy másik tudatos bántótól. Miért? Hogy tanuljunk. Meg kell éreznünk és ezáltal értenünk, hogy amikor mi bántunk valakit, az mit élhet át. Gyerekként még nem tudunk védekezni. Nem tudjuk, hogy nem muszáj mindent elfogadni, befogadni. Felnőttként, ha azt érezzük, hogy valaki bánt, akkor elválaszthatjuk magunkat tőle. Kimondhatjuk, hogy nem kérek a társaságodból. Nem muszáj közel engedni magadhoz azt, aki bánt. Egyetlen egy kivétel van, ha valaha Te bántottad Őt, akkor muszáj elfogadni azt, amit ő ad Neked. Miért? Mert így tanulunk: ez a tükör. Visszaadja azt, amit elküldtél. Az a bizonyos bumeráng visszajön. Egész életünkben tanulunk, ami által alakítjuk, változtatjuk magunkat. Sokáig ez tudattalanul történik, majd amikor először megértjük, hogy mit is jelent az alakítsd át magadat, akkor elkezdünk tudatosan figyelni arra, hogy mi bánt és mi esik jól: kivel érzem jól magam és kivel nem. Ekkor dönthetünk, hogy kivel akarunk kapcsolatot tartani és kivel nem. A család szent. Mégis családon belül is van, hogy nem akarunk kapcsolatot fenntartani, mert bántó egyik másik családtagunk. Hogyan lehet megérteni, hogy a család ott van bennünk. Minden családtagunkkal a testben valamely területünkben megjelenünk. A veséink például a párkapcsolatunkat jeleníti meg. A szemünk is a páros szervek képviselője. Minden páros szerv kapcsolódást, a kapcsolat fenntartását és arra való rálátást mutat. Szerveink sérülnek és gyógyulnak. Azokból az információkból, amelyeket hordozunk és azokból, amelyeket befogadunk. Ha javulni szeretnél emberként és testként egyaránt, akkor ne bánts. Ha Te bántasz, akkor beengeded mások bántását is. Azért, hogy tanulj: milyen érzés bántottnak lenni. Aki nem bánt, annak viszont nem kellene beengedni a bántást, kivéve: ha gyermek. A gyermeknek nyitottnak kell lenni, hiszen ha zárt, nem tudja megtanulni, hogyan működik a világunk. Egy zárt gyermek autista. Az autista teljes védelmi körrel születik. Azért születik így, mert régen, egy másik életében volt olyan tapasztalata, ahol bántották. Minden élet egy előző életnek a következménye és miden következményt ki lehet javítani egy újabb élettel. Addig javítunk, amíg tökéletesedünk. Ma még a bántás ugyanannyi, mint a kedvesség. A bántás fölé kell emelkednie a kedvességnek, hogy forduljon a világunk. AKARJUNK JOBBAK LENNI! Akarjunk szebbek, egészségesebbek lenni: ehhez viszont az kell, hogy ébredezzünk és kezdjünk visszaemlékezni arra, amit valamikor régen tudtunk. Emlékezzünk a szeretetre és annak hatalmára. Emlékezzünk a békére és annak pozitív hatásaira és emlékezzünk az EMBERRE, akik egykor éltek itt földünkön. Az Ember visszatért és gyógyul. Az ember vissza tud térni és meg tud gyógyulni, ha mi is szeretnénk. Legközelebb az öngyógyításról és annak első lépéseiről írok.