Bárki, aki leszületik ide, egy fény. Egy tudás, melynek célja, hozzátenni ahhoz, ami van. A cél szép. A megvalósítás attól függ, hogy mennyire volt teljes az előző generáció alapja, és mennyire tették hozzá ők azt a fényt, amit lehoztak. Félreértés ne essék, mindenki lehozza tudását, csak nem mindenki tudja hozzátenni ahhoz, ami már van. Miért? Mert, ahogy szoktam mondani, általában az emberek többet mutatnak magukból, mint ahol tartanak, mint amijük van. Még a családunkban is. Még ott sincs igazság. Ott is versengünk egymással, hogy én több vagyok nálad. Miért? Mert nincs harmónia. Ha harmónia van egy családban, ott két, három vagy akár kilenc testvér egyformán kap, ezért egyformán szeretik egymást. Az egyformán kap az nem csak anyagiakban, hanem szeretetben, érintésben, tanításban és mindenben értendő. Ha egy szülő nem tud két gyermekének egyformán adni, akkor ne vállaljon egy újabb gyermeket, mert annak mit ad? Azt, ami amúgy is hiány már valamelyik gyermekénél. Ha már vállaltál ötöt, akkor várd meg azt a pillanatot, amikor egyformán adsz, és nézd meg, hogy ezután van-e még vágy benned a gyermekvállalásra. Ha igen, akkor szülj, ha nem, akkor már kielégült benned az anya. Viszont, ha egy gyermeked elégedetlen, akkor ne azért szülj egy újabb babát, hogy hátha az kedvesebb vagy jobb lesz, mert az a baba tőled és tőletek lesz olyan, amilyen. Ha jól érzi magát, akkor az a ti érdemetek. Ha nem érzi jól magát, akkor nektek kell megérteni, hogy mire van szüksége. Ehhez pedig energia kell, hogy rá tudj figyelni.

Energia miből van? Figyelemből. Neked is meg kell mutatnod hiányaidat, hogy a környezet figyelmet helyezzen rád. Hogy segítsenek, hogy feltöltsenek. Ha a környezet nem tölt, akkor elkezded elvenni valakitől az energiát, és nem fogják jól érezni magukat veled az emberek, mert azt mondják, hogy energiavámpír vagy. Az csak figyelemhiány. Van, akinek egész életében nem jutott elég figyelem, és rögzített egy olyan energiaszerző technikát, amelyet energia- vámpírként hívunk. Az ember nem rossz, de energia nélkül azzá válik. Ha hiányzik a szeretet, be kell töltenünk. Nem mindenki tanulja meg azt, hogy amit te adsz, azt kapod vissza. Ha adok szeretetet, akkor kapok vissza, de ha túl sokat adok, és a másik nem fog tudni annyit visszaadni, akkor egyensúlytalanság jön létre köztünk, és azt fogja érezni, hogy tartozik nekem. Az nem jó érzés. Olyan, mint amikor tudod, hogy tartozol a banknak, de nincs annyid, hogy kifizesd, de mint Damoklész kardja ott van a fejed fölött, hogy bármikor elvehetik a házadat, mert tartozol. Ezért ne adj túl. Csak annyit, amennyit a másik ad.

 Ha valakinek stabil az alapja, akkor megtanítják a szülei erre, és nem fog többet adni, mint az, akit sajnos nem tudtak megtanítani erre. Ha valakinek stabil az alapja, az felelősség is, hogy tovább tanítsa mindazt, amit tud. Hogyan? Cselekedetei által. Példaértékű életnek számít ma már, hogyha az emberek tudják szeretni egymást. A szeretet is tanulható és tanítható. Minél többet adsz, annál inkább látod, hogy tudja-e viszonozni a másik, vagy teher lesz számára. Ha teher, akkor nem tud annyit adni, mint te. Akkor vagy visszahúzod magad, és vársz, hogy elindul-e Ő feléd azzal, hogy ad, vagy egyszerűen elengeded őt, mondván, nem tudtok annyit adni egymásnak, ami mindenkinek jó lenne.

Az emberek viszont azt hiszik, hogy akivel először találkoznak, azzal egész életükben kell, kötelező élniük. Ez a vallás. A vallás azt mondja, hogy örökké. De azt nem mondja, hogy mi a kulcsa annak, hogy örökké is maradjon az örökké. A kulcs pedig a figyelem. Az önismeret. Az, hogy felmérem, hogy én mit nyújtok ebben a kapcsolatban, és felmérem magamban, hogy mire vágyom pluszban. Az a hiány az, amit a párnak, azaz a párkapcsolatnak be kell töltenie. Ha a szeretetre vágyom, akkor abban van hiányom. Ha a tudásra, akkor abban. Ha szépségre, kedvességre, odaadásra, akkor pedig abban. Az emberek nagy többsége csak ezt érzi és érezteti, hogy én ebben szenvedek hiányt. Viszont, ha valaki nem kérdezi vagy érzi meg, hogy a másiknak mire lenne szüksége, akkor ezt nem hívhatjuk párkapcsolatnak, csak egy egyoldalú energiarablásnak. Ezért az emberek rengeteggel tartoznak egymásnak. Ezek a karmák, hogy én sokat adtam neked, te viszont keveset adtál, ezért te még tartozol nekem. Ezek különböző dolgokban nyilvánulnak meg. Például abban, hogy veszekszünk, harcolunk egymással. A veszekedés tárgya mindig saját hiányosságunk feltárása, vagy az, hogy mennyivel többet adtam én a másiknak. A veszekedés mindig tanít. Megmutatja, hogy miben van hiányom, és miből érzem, hogy többet adtam. De minket még veszekedni sem tanítottak meg jól. Mi csak arra használjuk a veszekedést, hogy haragot engedjünk ki magunkból. A harag egy energia, ami amiatt keletkezik bennünk, mert egyensúlytalan a kapcsolatunk. Valaki többet ad, valaki pedig kevesebbet. Ha a harag kimegy, akkor tisztábban érzékelünk, de sajnos utána sem beszéljük meg tapasztalatainkat, hogy mit éltnünk meg ebben és ebben a veszekedésben. Nem tanulunk meg közeledni egymáshoz, mert megsértődünk, ami szintén elválaszt minket. A sértődés fontos, hogy megértsd, mit jelent. Egy gyermek hordoz ilyen tulajdonságokat, hogy megsértődöm, ha elveszik a játékát. Egy gyermek, hisztizik, ha valami nem úgy történik, ahogy szeretné. Egy gyermek gondol arra, hogy őt még tölteni kell, mert nem teljes, de egy gyermek pont ezért nem kész még egy párkapcsolatra, mert nem képes felmérni azt, hogy abban nem csak kapni, hanem adni is kell.

A gyermeknek fel kell nőni addig, hogy férfi vagy nő legyen. A növekedés is jelzi, hogy még nincs kész. Ha egy nő felnő odáig, hogy kész a fele-ség szerepre, akkor tovább képes magát növeszteni. Egy körben, amikor valaki párkapcsolatra kész, akkor a kör felét kell megélnie. Ha nem éri el a félkörséget, akkor nem kész a teljesség felé haladásra, tehát nem kész egy párkapcsolatra, mert még gyermek, tehát nem nőtt fel a kör feléig. Miért akarunk állandóan párkapcsolatot, ha még nem vagyunk fele-ségek vagy a másik fél, férjek. A magyar nyelvben kulcsok vannak a tudáshoz. Ez is egy ilyen kulcs, hogy két fél kör alkot egy egészet. De előtte a gyermek az egy negyed kör vagy kevesebb, és amíg nem érte el a teljes méretét, addig nem kész egy teljes kapcsolódásra.

Rakjunk össze két olyan embert, akik negyed kört értek el fejlődésük során. Két negyed körből soha sem lesz egy egész, ezért állandóan keresgélni fognak ezek az emberek másnál. Nem fogja kielégíteni őket egy kapcsolat, hiszen nem lehetnek teljesek tőle. A kulcs, a saját magad „teljessé tételében” van, viszont itt rontottuk el. Annyira jól sikerült az számunkra, hogy legyünk teljesek, hogy kicsit többet hoztunk létre magunkból, mint fél kör. Innentől kezdve megint alkalmatlanná váltunk a párkapcsolatra, mert ha én háromnegyed kör lettem, akkor hozzám, egy olyan férfi illik, aki pedig negyed kör. Az viszont nem fog kelleni nekem, mert gyermek. Nem nőtt fel. Keresek tehát magamhoz illőt, és találok olyat, aki szintén háromnegyed kör. Két háromnegyed körből, egy egész és egy fél kör születik. Ez azt jelenti, hogy ez a kapcsolat sem lehet teljes, mert valaki mindig be fog kukucskálni, és a fölösleget elviszi. Ez ugyanúgy nem stabil kapcsolat, mint az előző. Akármennyire is furcsa, a stabilitás az, hogy két fél alkot egy egészet.

Vissza kell mennünk oda, amikor még felek voltunk, vagy meg kell élnünk azt, hogy féllé váljunk. Mind a kettő feladat, mind a kettőre nekünk kell rájönnünk. Rá kell jönnünk, hogy mi többek vagyunk, mint fél vagy kevesebbek. Aki pont fél, az pedig mutasson mintát mindenkinek, hogy megértsük végre teljesen, hogy mit jelent egy párkapcsolat, mit jelent a házasság, és mit jelent az, hogy lesznek ketten eggyé. Ez a stabilitás. Erről írok legközelebb is, mert olyan hiányok vannak bennünk ezzel kapcsolatban.

Az ember képes bizonyos tudások nélkül, és bizonyos tudásokkal élni. Mindegyik jó, de nem mindegyik jelent könnyű életet. Az emberek megteremtik az alapot, amelyre gyermekeik építenek. Ha jó az alap, akkor tovább épülhet a ház, ha viszont az alap, csak arra volt jó, ami a te életed, akkor gyermekeidnek mélyítenie kell az alapon. Hogy mélyít? Úgy, hogy nem hisz abban már, amiben te hittél. Miért mélyít? Mert egy nagyobb házat szeretne építeni, mint amilyet te építettél. Miért baj ez? Azért, mert gyermeked ettől más lesz. Más, mint te. Más alapot hoz létre, ami számodra önmagad kritizálása. Önmagad degradálása, és ez haragot vált ki benned. Miért? Mert Ő nem elégedett azzal, amit te hoztál létre. Ha elégedett lenne azzal, amit te teremtettél, vagy hoztál létre, akkor ő nem tenne hozzá semmit az életéhez. Ha nem tenne hozzá semmit az életéhez, akkor Te lennél elégedetlen vele, amiért nem tett hozzá semmit ahhoz, amit te alapként átadtál neki. Huszonkettes csapdája. Értsétek meg, hogy gyermekeitek nem lázadnak ellenetek azzal, hogy új alapot hoznak létre, hanem önmagukat akarják megvalósítani, megélni. Ha önmagukat nem tudják felépíteni a Ti alapotokra, akkor nekik le kell bontani a tiéteket, azt, amire Ti építettétek a sajátotokat, addig, amíg úgy ítélik meg, hogy most már rá épülhet az a „ház”, amit ők elképzeltek. Ha ezen dühöngsz, akkor értsd meg ebből, amit írok, hogy gyermekeink nem ellenünk lázadnak, hanem csak felmérik, hogy arra az alapra, amit Te éltél, már sajnos nagyobb házat nem lehet felhúzni. És ha nem lehet, akkor nem tudtak hozzá tenni semmit az élethez, és akkor ők kimaradtak abból, hogy éljenek, és az új nemzedék, az Ő gyermekük szintén nem tud újat ráépíteni arra, ami van. És ha Ő sem él, és az azt követő generáció sem, akkor megáll a fejlődés, és megáll az élet. Ha nem élünk, akkor állunk. Ha állunk, akkor pedig meghalunk. Akár kihal az emberiség. Ha kihal az emberiség, akkor az evolúció visszafelé halad. Ha kihalunk, akkor megint a majmok, a nagy emlősök lesznek a csúcsai ennek a Földnek, és elölről kell kezdeni az alapot. A testben ugyanez zajlik. Ha kihalnak azok a sejtek, amelyek hordozzák azt az információt, hogy ennyi és nem több, akkor születnek újabb sejtek, amelyek új információkat hordoznak. Minden új információ befogadása, egy tudatváltás. Most megint tudatváltásban vagyunk, mert sokan jöttünk rá arra, hogy erre az alapra már nem tudunk újat építeni. Minél újabbat akarsz, annál inkább megállít az alap. Azt mondja, hogy nem tudom befogadni. Mint az öregember, aki azt mondja, hogy én már nem tudom megérteni azt a számítógépes „izét”. Ne terheljetek vele. Ha ő nem fogadja be, akkor alapként azt közvetíti, hogy nincs semmi új, amire szükségünk van. Így élünk már nagyon régóta, hogy nem fogadunk be semmi újat, mert ahhoz nincs jó alapunk. Akkor készítsünk új alapot. Az új alap elkészítése úgy történik, hogy felássuk azt, ahol tartunk, és mélyebbre ásunk ahhoz, hogy stabilabb alapunk szülessen. És igen, ha felássuk azt, ahol most tartunk, járunk, akkor az eltűnik. Ez a nehéz, amíg azt megértjük, hogy új dolgok csak új alapra születnek, és ahhoz a régiek elmúlnak, és íme, újjá lesz minden. Az új nekünk addig félelmetes, míg nem tudjuk, hogy mit szeretnénk. Ha tudjuk, hogy mi a célunk, akkor a célunk el fog vinni minket oda, hogy milyen alapra van szükségünk. Ez szokott nehézség lenni a számunkra, amikor kitűzzük célunkat, amely előttünk van, és mégis ehhez képest elindulunk hátra. Miért? Mert célunk olyan nagy, amihez nem volt elég az alap.

Bármi lehet a célunk, de mindig legyünk tisztában vele, hogy a célunk valahová elvisz minket. Lehet, hogy ha túl nagy célt tűztünk ki magunk elé, akkor csak a következő generáció fogja élvezni azt az alapot, amelyre már csak ő fog építeni. Vagy, ha akkora a célunk, amely még mélyítésképpen belefér az életünkbe, akkor még mi arathatjuk le azt, amit termeltünk, felépítettünk. A cél az, hogy haladjunk, de haladásunk mindaddig előre és hátra, fel és le irányú lesz, ameddig el nem érjük végleg azt az alapot, amelyre csak építenünk kell, és bármennyit építhetünk. Az emberiség közel áll ehhez, hogy megtalálja a végleges alapot. Ez az IGAZSÁG. Az igazság az az egyetlen alap, amelyre bármit lehet építeni, mert soha sem görbül el. Az egyenes. Ezért a kapcsolatokat is erre kell építenünk. Akkor, ha családunkban valaki már „kiegyenesedett”, „megigazult”, akkor erre már örökké lehet építkezni. Mindig vannak törekvések erre. Az emberek szeretnének kiegyenesedni, igazat élni, de nem mindenki képes még erre. Ha az emberek megértik, hogy együtt kell haladnunk, akkor sok ember fog megigazulni, igazabbá válni. Ez nem egy vallásos tevékenység, de a vallások segíthetnek ebben. Célokat tűznek ki az emberek elé. Ne lopj, ne ölj, ne paráználkodj, de miért? Ezt nem válaszolja meg az egyház. Arra nem ad választ, hogy miért. Azért, hogy igaz légy. Azért, hogy igazságra tudj építeni. Az igazság pedig megáll. Akármeddig. Azok a dogmák, amelyek csak részigazságokra épülnek, azok csak ideig-óráig állnak meg, és nem baj, ha egy idő után bedőlnek. De mi ettől, hogy valami bedől, megijedünk. Azt mondjuk, hogy ebben hittünk egész életünkben. Igen, és most pedig egy másik igazságban, remélhetőleg „AZ IGAZSÁGBAN” fogunk hinni. Mi a baj ezzel? Az, hogy olyan régóta hiszünk már valamiben, hogy a hit lett az igazság. Ez baj. A hit az út az igazság felé. Minél több hit van külön-külön a világban, annál inkább láthatjuk, hogy „AZ IGAZSÁG”, az abszolútum, még nem született meg. Az nem baj, csak az a baj, hogyha eljutunk odáig, hogy láthatóan részigazságokat teljes igazságnak tekintünk. Ha részigazságokat tekintünk teljes igazságnak, akkor azt állítjuk a világnak, hogy megvan a tökéletes alap, amelyre tökéleteset lehet építeni. Melyik vallásra tudjuk ráhúzni azt, hogy képviselői haladnak előre úgy, hogy semmit nem kellett az utóbbi időben módosítani az alapján, mert tökéletes? Segítek, egyikre sem tudod ezt ráhúzni. Minden vallás részinformációkat tárol az egészből. Az egész több mint a Buddhizmus, a Katolicizmus, a Zsidóság és így tovább. Ha ezt megértjük, akkor rájövünk, hogy évszázadok óta itt van velünk minden tudás, csak mi nem voltunk hajlandóak összerakni eggyé. Ha egy lesz minden ebből, egy új alap születhet, ami megint elvisz minket valameddig. Minden alap csak valameddig visz el minket, ameddig a teljes és tökéletes alap megszületik. Nem tudjuk, mikor jön el, de az biztos, hogy minden új közelebb visz minket hozzá, és ezért mélyítünk. Ezért akarunk változtatni. Ezért akarjuk megváltoztatni azt, amire már rég nem lehet építeni. Azért, hogy gyermekeinkre azt hagyjuk, hogy hozzá tettünk ahhoz, ami van. És azért, hogy közben, míg itt vagyunk, éljünk. Haladjunk és éljünk. Mint testünkben halad a vér, azaz az élet. Ha nincs haladás, nincs élet. Ezt a példát mutatjuk évezredek óta gyermekeinknek, hogy nem élünk.

Nem szívesen születnek le lelkek, azaz gyermekek egy olyan földre, ahol nem kering a folyó, nem folyhat a maga irányába, nem kering a testben a vér, és nem áramlik az élet. Erről fogok legközelebb írni….