Minden az önismerettel, az önmagunk megismerésével kezdődik. Ha tudod ki vagy, tudod, hogy magadhoz képest miben lehet változni. Miben vagy képes te magad változtatni? A változás jó, ha tudatosan történik. A változás vagylagos, ha valaki más által történik és nem jó, ha önmagadat pusztítva kezdődik. Beszéljünk először a jó változásról: arról, hogy miért akarunk változni. Arról, hogy mi motivál bennünket a változásra és arról, hogy miért jó pozitívan változni. A változás egy fontos része az életnek. Aki nem változik, az nem halad. A haladás viszont több irányú is lehet, ezért most az előre felé való haladásról írok. Amikor megértjük, hogy muszáj elmozdulnunk attól az iránytól, amelyet szüleink útjának hívunk, akkor sokszor nehezen lépünk ki belőle. Megszoktuk, komfortossá vált számunkra. Ha kimozdulunk, jobbak szeretnénk lenni, mint szüleink voltak. Azt gondoljátok, hogy a sikeres szülők gyermekei nem könnyen tudnak fejlődni? Tévedés. Mindenki valamiben sikeres magához vagy szüleihez képest: a változást pedig önmagunkhoz képest tesszük. Önmagunk pedig a szüleink ismeretéből születik. Mi vagyunk azok, akiket felneveltek olyanná, amilyenné magukat alakították szüleink. Ha már megértettük őket, akkor fogjuk tudni, hogy miben szeretnénk jobbak lenni náluk. A „kezdő szülőket” viszonylag könnyű kijavítani. Bármiben javítunk magunkon, akkor már fejlődtünk. Vannak azonban olyan szülők, akik majdnem tökéletesek. Akik már tökéletesek lesznek, azt nem lehet javítani, mert a tökéletesnél nincs jobb. Szerencsére a mostani társadalomban nincs egy tökéletes szülő sem, tehát biztos, hogy tudunk fejlődni, de fontos, hogy megértsük, a fejlődés nem csak anyagiakban történik. Nem csak pénzben, gazdagságban, hanem akár érzelemben, szívben, érintésben, kommunikációban vagy fizikálisan: egészségesebbé is válhatunk. Bármelyiket próbáljuk javítani, azzal haladunk. Ha haladunk, jönnek utánunk. Ha nem haladunk, akkor még gyermekeinket sem tudjuk vezetni, mert kihátrálnak mögülünk. Amikor kihátrálnak mögülünk, akkor megérthetjük, hogy már nem vagyunk minták számukra. Ha ezt megértjük, az számunkra is lehet motiváció az újabb elindulásra. /0 évesen is tanulhatunk bármit. 0 évesen is elkezdhetünk edzeni, sőt megtanulhatjuk, hogy mit is jelent a hit, az egyház vagy bármi, ami érzelmileg fejleszt minket. A fejlesztés fontos: az a cél, hogy többek, jobbak legyünk és eközben automatikusan haladni fogunk. A haladásban pedig muszáj tanulnunk. A tanulásnak az a lényege, hogy új úton, új dolgokkal találkozunk. Az úton nem biztos, hogy tovább tudunk menni, amíg meg nem tanuljuk azt, amit nem ismerünk, nem értünk. Amikor viszont megtanultunk valamit, akkor kinyílik a sorompó és továbbengednek minket. Ha mi nekünk sikerült végre kinyitni a sorompót, sokszor eufórikus állapotba kerülünk. MEGCSINÁLTUK! Amikor megcsinálunk valamit, az motivál minket egy újabb és újabb kihívásra. Ezek a kihívások alkotják életünk gerincét. Ha túl nagy a kihívás, akkor a gerinc túl nagy terhet cipel. Sokszor belerokkan, meggörbül benne. A túl nagy kihívás csak később derül ki, de a végén ha megoldjuk, sajnos nagyobb az öröm. Mégis azt kérem tőletek, hogy ne áldozzátok be a testeteket pusztán azért, hogy minél nagyobb örömöt okozzatok szeretteiteknek, ha a gerincetek jelez: a súly ott kulminál, ott öszpontosítódik. Akkor, amikor túl nagy a teher, gerincsérvet vagy akár gerinctörést szenvedünk. A gerinctörés már igen komoly figyelmeztetés, amit biztos, hogy megelőz egy kis gerincfájdalom vagy becsípődés. Vegyük komolyan a jeleket, amelyeket nem azért kapunk, hogy megálljunk, hanem azért, hogy realizáljuk testünk állapotát és ahhoz képest tűzzük ki a célokat.

Sajnos van, amikor visszafelé haladunk. Ahhoz, hogy ide jussunk, mindig szerepet játszik a valamikori túl nagy vállalás. A vállalásokat testünkhöz, lelkünkhöz, tehát érzelmeinkhez és szellemünkhöz, tehát értelmünkhöz igazítsuk. Amikor nem ismerjük magunkat, sokszor fogjuk túlvállalni magunkat. Minél inkább vállaljuk túl magunkat, annál inkább akarunk utána pihenni. Ha sokat pihenünk, megszokjuk azt és ellustulunk. Amikor már ellustultunk, akkor szoktunk megállni. Megállni, egyenlő: meghalni. A meghalni csak és kizárólag akkor történik meg velünk, amikor testünk már inaktív és nem tud megújulni. Lelkünk is elfáradt és inkább kilép a játékból, sőt a szellemünk sem akar már tanulni. Ilyenkor megszűnnek az érdeklődések vagy megszűnnek az érzések, a tanulni vágyás is eltűnik. Ilyenkor már meg akarunk halni. A halál pedig kivesz egy méltatlan helyzetből, ahol már semmit sem tudunk tenni, mert testünk, lelkünk, szellemünk elfáradt. A fáradtság előbb kezdődik, mint a teljes kimerülés. Vajon veszed-e a jeleket? Vajon foglalkozol-e többet magaddal, ha elfáradtál vagy még jobban nyomod? Vajon megérted-e, hogy a Jó Isten segít, jelez, mindig benned, de ha számodra mindenki fontosabb, mint te, akkor hiába jelez, ki fogsz merülni és idő előtt mész el. Az idő relatív. Relatív, hogy mennyit élünk, mennyit élhetünk. Egyik része az életkedvünktől függ, tehát lelkünk felemelkedésétől, fejlődésétől, a másik része viszont az adott testünktől függ, amibe beleszülettünk. A testünk egy genetikai kód által lesz olyan, amilyen. Ezen is rengeteget tudunk változtatni, ha képesek leszünk rálátni arra, hogy mit is örököltünk: a testünk a kulcs, a test a Szent Lélek temploma. Abban játszuk a játékot és amilyen állapotú testünk, ahhoz képest élvezzük vagy már nem élvezzük a játékot. Azok a testek, amelyek szenvednek, haldokolnak, nem élvezik már régen a játékot. Vajon miért kényszerítjük őket arra, hogy részt vegyenek velünk a játékban? Vajon miért fontos nekünk, hogy itt legyenek velünk szüleink, nagyszüleink, dédszüleink vagy akár a barátaink, ha ők már nem élvezik a játékot, mert szenvednek? Miért akarjuk őket itt tartani? Mert tanulni szeretnénk általuk. Tanulni abból, hogy hogyan lehet újra motiválni őket. Tanulni abból, hogy a testük kísérletezésében eljutnak-e oda, hogy szeretnének újra élni. Tanulni és kísérletezni akarunk velünk. Hogy ez jó vagy rossz, azt mindenki döntse el maga. Erről írok majd legközelebb, hogy hagyjuk-e meghalni szeretteinket, ha már nem élvezik a játékot vagy küzdjünk értük.